// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Az EMNP és az MPP ismét nekifut az Erdélyi Magyar Szövetség bejegyzésének

// HIRDETÉS

Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúzióját megakadályozta a törvényszék, de a pártvezetőknek eszük ágában sincs feladni a közösködés hivatalosítását.

Első nekifutásra nem jött össze az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziója – a táblabíróság jogerősen elutasította az Erdélyi Magyar Szövetség bejegyzését –, de a két szervezet nem adja fel, ismét nekivágnak a pártegyesítésnek. Csomortányi István, az EMNP és Mezei János, az MPP elnöke közleményben jelezte:

újra benyújtják a pártegyesítésre vonatkozó kérésüket,

s a szándékukat is megerősítik a nyár folyamán megszervezendő közös kongresszusukon. Mezei János úgy fogalmazott, már megszokták, hogy a román bíróságok rendszerint akadályoztatják a magyar kezdeményezéseket, s ha kell, akár többször is beterjesztik a fúziós kérésüket. Mint ismeretes,

a két szervezet 2020 januárjában jelentette be, hogy egyesített erővel folytatják,

és az önkormányzati választások után el is indították az Erdélyi Magyar Szövetség bejegyzésének a folyamatát. A bíróság azonban lesöpörte az asztalról a kérvényt, azzal a hajmeresztő indokkal, hogy a szervezet nevében szerepel a „magyar” szó, majd a bukaresti törvényszék mondta ki, hogy az EMSZ bejegyzési kérelme „megalapozatlan”, ezért elutasítja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Krónika

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro