Bár a pártbejegyzést az önkormányzati választások utánra halasztották, szövetségként versenybe szállnak a polgármesteri tisztségekért.
Ahogy várható volt, csíkszeredai küldöttgyűlésükön hivatalosan is egyesítette erőit az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt. Szinte egyhangúan döntöttek az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) megalakításáról, a pártbejegyzés elindításáról és a helyhatósági választáson való indulásról. Mivel nem biztos, hogy a választásig sikerül lezárni a fúzió bírósági bejegyzését, ezért szövetségként szállnak versenybe a polgármesteri tisztségekért, és csak ezt követően indítják el az egyesült párt bejegyzési procedúráját.
A két párt politikai szövetségéről szerződést kötöttek, mely paritásos döntéshozást ír elő, számoltak be közös sajtótájékoztatójukon a majdani párt társelnökei, Csomortányi István EMNP-elnök és Mezei János MPP-elnök.
A két párt külön-külön ülésezett, a pártelnökök beszámolója szerint egy-két ellenszavazattal, egy-két tartózkodás mellett fogadták el a fúzióra és a politikai szövetségre vonatkozó határozatokat. Ezeket a két küldöttgyűlés immár a sajtó jelenlétében tartott együttes ülésén is megszavazta. Itt egyetlen tartózkodással fogadták el mindkét határozatot, számol be az MTI.
Azzal tisztában vannak, hogy helyenként nem lesz könnyű folyamat a fúzió, de megítélésük szerint a két párt szervezeti hálózata kiegészíti egymást. Ahol egyik erős, a másik általában nem képvisel jelentős erőt, ahol eddig versenyeztek egymással, ott békéltetési folyamat kezdődik. Ha lesz nyitottság az RMDSZ részéről, az új szövetségest is behozzák a megállapodásba, de egyenrangú felekként kívánnak tárgyalni az idén harmincéves tulipánnal. Az olyan településeken pedig, mint Marosvásárhely vagy Szatmárnémeti, bíznak az összefogás lehetőségében.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.

Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.