// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem: egy politikust bíróság elé küldtek, egy másikat felmentettek

// HIRDETÉS

Ilyen forgandó a szerencse a romániai igazságszolgáltatásban.

Emlékeznek még Costel Alexére, az Orban-kabinet környezetvédelmi miniszterére? Igen, ő is tagja a Furcsa Dolgokkal Lefizetett Miniszterek Klubjának (FDLMK), őt ugyanis még 2020-ban, minisztersége idején azzal gyanúsította meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), hogy  22 tonna fémlemezzel fizette le egy acélipari vállalat fejese, hogy cserébe Alexe kibocsássa a gyár üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó engedélyét, valamint szemet hunyjon egy EU-s normák szerint egyáltalán nem megfelelő hulladéklerakó felett. Ez egyébként egyike annak a 68 környezetvédelmi szempontból nagyon necces hulladéklerakónak, amiért Romániát 2018-ban már elmarasztalták Brüsszelből, és amiért azóta is csellóztatva vagyunk.

Mindez már tavaly kiderült, amikor a DNA a politikus mentelmi jogának megvonását kérte. Ez megtörtént, így most tényleg bíróság elé küldik, hogy felelősségre vonják. Kívánjuk a legjobbakat! Persze nem neki, hanem az ügyésznek.

A jó öreg Călin Popescu-Tăriceanu viszont éppen jól jött ki a(z egyik) DNA-s ügyéből, amelyben eredetileg hivatali visszaéléssel vádolták. Az egykori miniszterelnök ellen a DNA azért emelt volna vádat, mert a szenátus elnökeként még 2016-ban nem rúgatott ki egy PSD-s szenátort, Ovidiu Marciut, miután azt összeférhetetlenséggel vádolták meg. Csakhogy kiderült, hogy a szenátus elnökének nincs is erre jogköre, ilyesmit csak a szenátus állandó bizottsága kezdeményezhet, így alapfokon már korábban felmentették.

Ekkor azonban  egy bizonyos Matei Cristian (aki ugyancsak az említett szenátori posztra pályázott) civil félként fellebbezett az alapfokú döntés ellen. A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék azonban most elutasította a fellebbezést, így Tăriceanut jogerősen felmentették, Matei Cristian pedig most 5950 lej perköltséget is fizethet neki.

Nos ilyen forgandó a szerencse a romániai igazságszolgáltatásban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro