// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Az bizony elég kínos, hogy a védelmi miniszter nem tudja, melyik ország NATO-tag, és melyik nem

// HIRDETÉS

Vasile Dîncu, a filozófus-szociológusból lett tárcavezetőnek van még mit tanulnia.

„Hogy mit tesz alkalmassá a védelmi miniszteri tisztségre? Voltam katona!” – vetette oda az újságíróknak a kinevezése előtt Vasile Dîncu, a filozófus-szociológusból lett tárcavezető. De mivel köztudott, hogy ebben az országban a kormányzás szintjén sem kötelező érteni valamilyen szinten ahhoz, amivel megbíznak, picit mosolyogtunk ezen a frappáns válaszon, aztán minden haladt tovább a torzkoalíció által kitalált forgatókönyv szerint.

Az orosz-ukrán konfliktus kontextusában azonban már nem nagyon tudunk nevetgélni azon, hogy Románia aktuális védelmi miniszterének például fogalma sincs arról, hogy Ausztria nem tagja a NATO-nak, legalábbis ez derült ki a szerda esti Digi24-es tévéinterjúból – írja a News.ro.

„Mi továbbra is hivatásos katonákból álló hadseregben gondolkodunk, melynek a létszámát növelni kell. Persze vannak országok, mint például Ausztria, amely egy modern ország, tagja a NATO-nak és ott még mindig kötelező a sorkatonai szolgálat, bár kisebb a lakossága is” – játszotta el a szakértőt Vasile Dîncu úr.

Ehhez képest Ausztria csupán békepartnerségi viszonyban áll a NATO-val, és Karl Nehammer osztrák kancellár épp három nappal ezelőtt erősítette meg, országa nem kívánja követni Finnország és Svédország példáját, azaz továbbra is semleges kíván maradni. Egy kedves tanácsadó szólhatna Dîncunak, hogy a partnerállamok nevét legalább illene tudni az ő pozíciójában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.