Buszra vagy kerékpárra válthatnak hamarosan a kolozsvári autósok. A Magyar utca is átalakul.
Újabb buszsáv létrehozását tervezi a kolozsvári városvezetés, hamarosan a Magyar (Bulevardul 21 Decembrie 1989) utcában is kiiktatnak egy gépkocsisávot a Bocskai (Avram Iancu) tér és a Főtér (Unirii) közötti szakaszon. Ezt a jövőben kizárólag csak az autóbuszok, trolik használhatják.
Jó hír viszont, hogy a járdát is kiszélesítik és külön kerékpárút is készül, vázolták a terveket az illetékesek a csütörtöki közvitán. Az átalakítás a Magyar utcára merőleges Dávid Ferenc utcát is érinti, mely sétálóutcává válik.
A Magyar utca átalakításától azt remélik, hogy csökken a gépkocsival közlekedők száma és egyre többen szállnak autóbuszra, ugranak kerékpárra. Eugen Pănescu építész szerint a belvárosi dugók legfőbb oka, hogy az autósforgalom egyetlen tengelyen zajlik, így elkerülhetetlen ennek átalakítása. A Főtér és a Mócok útja között már korábban kialakított buszsáv így a jövőben a Mărăști lakónegyedig terjed.
A Magyar utca átalakítása a Szentpéteri templom előtti parkolót is érinti, ezt felszámolják és helyében kis terecskét hoznak létre fákkal, padokkal. A járdákat itt is kőlapokkal borítják, akárcsak a korábban felújított útszakaszokon, emellett a föld alá süllyesztik a kábeleket, fákat ültetnek és LED-lámpákat szerelnek be. A projekt megvalósíthatósági tanulmányán már dolgoznak a városházán.
A Planwerk által készített látványtervek itt tekinthetők meg.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.

George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.

Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.

Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.