// 2026. november 4., szerda // Károly

Az amcsik adnak egy rakás pénzt, hogy csinálhassanak nekünk mini atomerőművet

// HIRDETÉS

Európa első kisméretű moduláris atomreaktora a Dâmbovița megyei Doicești községben fog megépülni.

„Románia határozott lépéseket tesz az energiafüggetlenség és az energiaexportőrré válás felé” – így kommentálta Facebook-oldalán Nicolae Ciucă miniszterelnök, hogy a Fehér Ház a jelenleg zajló németországi G7-csúcs alkalmából bejelentette: az amerikai kormány a szintén amerikai NuScale Power céggel közösen 14 millió dollárral támogatja Európa első, Romániában megépíteni tervezett kisméretű moduláris atomreaktorának (SMR) előtanulmányait.

Már ennyiből is kiderül, hogy Románia megint nem csinál semmit, Amerika viszont valóban határozott lépéseket tesz egy szép nagy romániai beruházás felé.

Ciucă azt is megemlítette a bejegyzésben, hogy a beruházás a cernavodai atomerőmű 3. és 4. reaktorának előkészítésével párhuzamosan történik, amely egyébként szintén amerikai támogatással fog megvalósulni.

Ezek természetesen valóban fontos lépések az energiafüggetlenség felé, arról nem is beszélve, hogy környezetvédelmi szempontból is előnyösek, hiszen karbonkibocsátás szempontjából az atomerőműveket össze sem lehet hasonlítani mondjuk a hőerőművekkel.

Európa első mini atomerőműve a Dâmbovița megyei Doicești községben fog megépülni, az egykori hőerőmű helyén.

Klaus Iohannis államfő Twitter-oldalán üdvözölte az amerikai bejelentést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro