// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Attól tartunk, unokáink sem fogják látni a Székelyföldet átszelő autópályát

// HIRDETÉS

Pedig az ügyvivő miniszter szerint az Egyesülés-sztráda 2028-ig elkészülhet. Persze mondhatott volna 2078-at is.

Volt némi időnk megszokni: ha ebben az országban valami nem működik, ha különböző fejlesztések stagnálnak, akkor az azért van, mert az előző kormány elcseszett valamit, az új arcoknak pedig állandóan korrigálniuk kell mindent.

Lucian Bode ügyvivő szállításügyi minisztere is ezt az örökös választ mondta be pénteken, amikor arról faggatták, vajon mikor készül el az Erdélyt Moldvával összekötő Egyesülés-autópálya, ami a centenárium évében, 2018-ban hirtelen olyan sürgőssé vált, hogy még a parlament is szavazott róla. 

Ebben a kormányt arra kötelezték, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a sztráda négy év alatt elkészüljön. Na persze.

Bode most azt mondja,

az előző kormány eleve úgy állt neki a dolognak, mintha egy pillanatig sem érdekelte volna

a Marosvásárhelyt Iaşi-sal összekötő sztráda megépítése,

és még egy nyomorult megvalósíthatósági tanulmányt sem állítottak össze. Az ügyvivő miniszter reméli, hogy a szükséges dokumentációt az év végéig valahogy összedobják, s ha minden jól megy,

leghamarabb úgy 2027-ben, vagy inkább 2028-ban be is fejezik az építkezést.

Meg is nyugodtunk, tényleg.

A Székelyföldet is átszelő sztráda ötletét már a Cioloş-kormány is pedzegette 2016-ban, aztán eltelt két év, míg aztán a fene nagy ünnepi felbuzdulás alkalmával a parlament törvénybe foglalta a dolgot.

Az azóta eltelt idő nagyjából a ködösítés és parasztvakítás jegyében zajlott, a sztrádát követelő civileket pedig senki nem hallgatta meg. Az idei év valószínűleg a politikai kríziskezelés és a választások jegyében fog eltelni. Aztán jön a következő kormány, hogy némi mutogatás után átírjon minden tervet, mert a korábbi mindig szarabb.

Szóval mi inkább arra saccolnánk, hogy majd az unokáink ha megérik a sztrádaügyi egyesülést...

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro