// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Átlagpolgárok, fedezékbe: három nap alatt kétszer is összecsap a két nagy kolozsvári rivális

// HIRDETÉS

Hét éve nem focizott egymás ellen a CFR és az U, és ezt sokan nem is bánták, mert ritka a békés meccs a két szurkolótábor között. Na de majd októberben jönnek a derbik.

Az U ultráinak magyarellenes rigmusai senkinek sem hiányoztak – érdekes lesz látni, hogy miután kitombolták magukat a Sepsi ellen, mennyire tekintik még „magyar klubnak” az immár román tulajdonban levő fellegvári csapatot.

Ellenségnek mindenképpen, hiszen azt sikeresen kizsarolták, hogy a CFR ne játszhasson a Sétatéren, amíg kicserélik a fellegvári gyepet.

A kupameccs október 19-én lesz, alig három nappal a két csapat bajnokija előtt. A vadonatúj és bürokratikusan bonyolult új kupa-rendszerben négy hatos csoportba sorsolták a csapatok, ám ott mindegyik csak három meccset játszik: egy-egyet mindhárom kiemelési kalapból származó ellenféllel.

A két kolozsvári csapat külön kalapban volt ugyan, mégis játszaniuk kell egymással, emellett a CFR a Farullal és a másodosztályú Újszentessel, az U pedig a Rapiddal és a harmadik ligás Alexandriával találkozik.

A sorsolás további érdekessége, hogy összekerült a két tavalyi döntős, a Sepsi OSK és a Voluntari is. Minden csoportból az első két helyezett jut a negyeddöntőkbe, ahol a csoportgyőztesek játszhatnak majd hazai pályán.

Román Kupa, csoportbeosztás:

A-csoport: Sepsi OSK, FC Voluntari, FCU Craiova, Petrolul Ploiești, Dinamo, Unirea Slobozia

B-csoport: FCSB, FC Botoșani, CS Mioveni, UTA, Oțelul Galac, Gloria Buzău

C-csoport: Kolozsvári CFR, Farul Konstanca, Rapid, Kolozsvári U, Újszentesi CSC, CSM Alexandria

D-csoport: Universitatea Craiova, FC Argeș, Chindia Târgoviște, FC Hermannstadt, Marosújvári CS, Nagybányai Minaur

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Krónika

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro