// 2026. május 2., szombat // Zsigmond
vegyesen

Aradról Craiovára szállították a legveszedelmesebb fegyencet, megint luxusgéppel furikázik Iohannis – hírmix

// HIRDETÉS

A következő napok pedig zivatarokat, jégesőt és lehűlést hoznak.

Szuper szigorú óvintézkedések mellett szállították át egy másik börtönbe a Balkáni Bestiát

A börtönőrök egybehangzó véleménye szerint jelenleg egy görög állampolgár, bizonyos Kosztasz Passzarisz a legveszélyesebb fegyenc Romániában. A Balkáni Bestia becenéven is emlegetett bűnözőt 2003-ban dugták a rácsok mögé, miután meggyilkolta egy bukaresti pénzváltó iroda egyik kasszását és egy biztonsági őrt. De nemcsak ez a két gaztett száradt akkor már a lelkén, az Interpol már 2001 óta körözte több Görögországban elkövetett bűncselekmény és gyilkosság miatt – egy szökési kísérlet során például két rendőrt is megölt. 2003-as elítélése óta börtönből börtönbe küldték – jelenleg például éppen a Aradról Craiovára szállították át különleges biztonsági intézkedések mellett –, mert mindenhol a börtönőrök idegeire ment. Cosmin Dorobanțu, a börtönőrök szakszervezetének elnöke szerint Passzarisz azért olyan veszélyes, mert megmagyarázhatatlan képessége van arra, hogy az egyes börtönökben raboskodó bandavezéreket manipulálja, és a saját céljaira használja fel őket. Így aztán nem meglepő, hogy mindenhol attól tartanak, börtönlázadást fog szítani, így már eddig is maximális szigor mellett őrizték. A vele kapcsolatos legendák szerint a Balkáni Bestia folyamatosan keresi a biztonsági réseket, amelyeket kihasználhat a szökésre, sőt az egyes fegyházak alaprajzát fejből megtanulja, hogy ha helyzet van, gond nélkül elé tudjon tájékozódni. A craiovai börtönben egyébként raboskodott már korábban is egy ideig, mielőtt a börtönőrök hócipője tele lett vele, és átküldték Szamosújvárra. Most újra Craiovára került, de nem egyszerű rabként kezelik majd: kiemelt figyelmet kap, huszonnégy órás felügyelet alatt lesz, a celláját pedig csak különleges biztonsági intézkedések mellett hagyhatja el.

Luxusrepülővel ment Amerikába Iohannis, hogy átvegyen egy díjat

A Realitatea Tv szúrta ki, hogy a korábbi botrányok dacára Klaus Iohannis hétfőn ismét luxusrepülővel utazott, ezúttal az Egyesült Államokba. Az elnöki adminisztráció ugyanazt a magángépet bérelte ki, amivel Iohannis korábban Egyesült Arab Emírségekbe, a hírhedt, Kenyát, Tanzániát és a Zöld-foki Köztársaságot is érintő afrikai körútjára, valamint Dél-Koreába is elrepült – mindezt egy év leforgása alatt. Hogy milyen gondolatok járhatnak az elnök fejében, amikor az újabb luxusgépes utazásait tervezgeti, arról korábban mi is írtunk. Az utolsó mandátumát taposó Iohannist szemmel láthatóan hidegen hagyja a pénzszórása miatti közfelháborodás, és úgy döntött, hogy a hátralévő hivatali idejében maximálisan kiélvezi az életet. Amerikában egyébként Iohannis az Atlanti Tanács által odaítélt, „washingtoni Oscar-díjként” is emlegetett Distinguished International Leadership Awardot veszi át „kimagasló pályafutása, Románia példamutató vezetése, valamint transzatlanti és európai vezetői szerepe” elismeréseként. A díjátadóra szerdán kerül sor, addig az elnök biztosan kipiheni a jetlaget egy kényelmes luxusszállodában, és még egy kis városnézésre is lesz ideje.

Zápor, zivatar, jégeső – ismét instabil lesz az időjárás

Miután vasárnap sok helyütt kisebb-nagyobb viharok söpörtek végig, hétfőn ezek a viharok Románia északi részére, kedden pedig az egész országra kiterjednek. Hétfőn még az évszakhoz képest szokatlanul meleg volt, ez pedig esőt, zivatarokat, villámlást eredményezett az ország középső részén, északon, valamint a hegyvidéki területeken, helyenként jégesőre is lehetett számítani. Heves esőzések, jégesők kedden is sok helyütt lehetnek. A hét közepére aztán lehülés várható, a nappali maximumok sehol nem haladják majd meg a 18 fokot, éjszaka pedig akár 4 fokig is lehűlhet az idő. Továbbra is sok esőre, a hegyekben pedig akár havas esőre is lehet számítani.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro