// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Angol sci-fiként filmesítik meg a vásárhelyi sztorit

// HIRDETÉS

Mégpedig Dragomán György A fehér király című regényét. Mintha Angliában lett volna kommunizmus 30 évig.

Carice van Houten (Trónok harca) holland színésznővel a női főszerepben egy brit alkotópáros, Alex Helfrecht és Jörg Tittel készít filmet Dragomán György A fehér király című regényéből.

A 2005-ben megjelent könyv világszerte nagy sikert aratott, harminc nyelvre fordították le, és többen is megkeresték az írót - köztük magyar és román rendezők -, hogy szívesen megfilmesítenék, ám ezeket a próbálkozásokat nem sikerült megvalósítani.

Mint Dragomán György az MTI-nek elmondta, az egyik akadály az volt, hogy szerették volna, ha ő írja a forgatókönyvet, de erre nem látott lehetőséget. „Olyan mélyen benne voltam a könyvben, hogy úgy éreztem, nem tudnék még egyszer visszamenni” - emlékezett.

A brit alkotópáros, akik korábban rövidfilmeket forgattak, és darabokat is rendeztek a londoni West Enden - legutóbb Hemingway Fiesta - A nap is felkel című regényét állították ott színpadra -, kelet-európai szövegeket keresve talált rá két éve A fehér királyra. És mivel éppen felszabadult az amerikai-német opció, amely korábban lekötötte a regény filmjogait, elhatározták, hogy ebből forgatják első nagyjátékfilmjüket.

„Alex Helfrecht megírta a forgatókönyvet, ami nagyon tetszett. Ráadásul mivel angolul készült, ez annyira eltávolította tőlem, hogy már úgy tudtam rá tekinteni, mintha nem is az én könyvem lenne” - mesélte az író.

A fiatal filmesek, akik saját cégükkel szálltak be a projektbe, és a költségvetés jó részét már elő is teremtették, szeptemberben Londonban szerveztek egy találkozót potenciális befektetők számára. Ezen Dragomán György is részt vett, és a napokban azzal a hírrel tért haza, hogy a tervek szerint már 2015 nyarán kezdődhet a forgatás Angliában. A különleges effektusokat szintén egy brit műhely, a Chimney Group készíti majd, amely például a Suszter, szabó, baka, kém vizuális világán is dolgozott.

„A női főszereplőnek Carice van Houten holland színésznőt sikerült megnyerniük, akit sokan a Trónok harca tévésorozatból ismernek, de szerepelt Paul Verhoeven Fekete Könyv és Bryan Singer Valkűr című filmjében is. A 12 éves Dzsata, a főhős kiválasztását későbbre hagyják, mivel a gyerekek gyorsan nőnek” - tette hozzá az író.

„Annyira más, mint amit gondoltam, hogy tényleg izgalommal várom, mi lesz belőle. Úgy képzelik, mintha Angliában harminc évig kommunizmus lett volna, és a film cselekménye ezt követően játszódna. Nagyon érdekes felfogás, kicsit sci-fis. Nem bánom, mert nem biztos, hogy A fehér király Erdélyben játszódik, ha valaki sci-fiként akarja olvasni, olvassa úgy” - fejtette ki.

A fehér királyban Dragomán György, aki családjával a nyolcvanas években menekült el a Ceausescu-diktatúra elől Marosvásárhelyről, azt ábrázolja, hogyan éli meg egy kiskamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják munkatáborba, hogyan vészeli át az apa hiányát, és hogyan birkózik meg a családi hazugságokkal, nyomasztó titkokkal.

A film megvalósításához egy neves amerikai producer, Robert Salerno is csatlakozott, akinek nevéhez olyan produkciók fűződnek, mint a Tom Ford rendezte Egy egyedülálló férfi vagy a 21 gramm Alejandro González Inárritutól. 

Dragomán György elmondta: számára meggyőző volt az előkészítő munka, amit eddig látott. „Nem művészfilmet akarnak csinálni, ami csak fesztiválokon szerepel, szeretnék, ha minél nagyobb közönséghez jutna el, ezért forgalmazókat is meg akarnak nyerni a filmnek. Bizakodó vagyok” - fűzte hozzá.

Az író az MTI kérdésére arra is kitért, hogy a visszajelzések nyomán megrendítő volt számára, milyen sokaknak segített saját kivándorlásélményük feldolgozásában a regény. „Ez nem lehet szerzői szándék, ilyenkor meg sem tudok szólalni” - fogalmazott.

Dragomán György A fehér király című második regényét a Magvető adta ki. A József Attila-díjas író, műfordító új regénye, a Máglya - szintén a Magvető gondozásában - október 30-án jelenik meg. 

Kép forrása: Dragomán György Facebook-oldala. Készítette Szabó T. Anna

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro