Folytatódik a meleg ételt biztosító program az ország 150 iskolájában. Olyan menüt állított össze a közegészségügyi hatóság, hogy egyből megéheztünk.
Hetedik éve annak, hogy kísérleti jelleggel meleg ételt biztosítanak a gyerekeknek, egyelőre Románia 150, alaposan megváltogatott oktatási intézményében. Mivel az eredeti cél a korai iskolaelhagyás megelőzése, ezért többségében olyan falvakban zajlik a program, ahol a tanulók között sok a hátrányos helyzetű. Vannak azonban olyan megyék is, ahol inkább a városi iskolákat részesítették előnybe, például Kolozs, Hargita vagy Arad megyében (a teljes lista itt böngészhető). Persze, ígérgetik, hogy a programot kiterjesztik más iskolákra is a felsőfokú oktatás előtti rendszer keretében, erre aligha lesz egyhamar lehetőség a jelenlegi válságidőszakban, amikor az oktatási minisztérium még az érdemösztöndíjakon is spórol. A program folytatásához minden évben külön sürgősségi kormányrendeletet adnak ki, amelyhez csatolják az Országos Közegészségügyi Igazgatóság (INSP) javaslatait a menüre vonatkozóan. Az idei menüsor azzal tűnik ki, hogy igyekeztek változatos, egészséges, adalékmentes, illetve bio alapanyagokból összeállított ételeket felvenni a listára, így azok a gyerekek, akiknek sokszor sajnos zsíros kenyérre sem jut, olyan ételeket ehetnek, mint például a karfiolos-brokkolis-szuflé, a zöldséges quinoa vagy a francia burgonyasaláta. A húsos ételek között elsősorban a csirkemell dominál, de elvétve akad pulykamell és sertéssült is. Ahol nincs lehetőség főtt étel biztosítására, ott catering cégekhez fordulhatnak az iskolák, esetleg élelmiszer-csomagokat adhatnak a gyerekeknek. Az ételek elkészítéséhez külön útmutatót is készítettek. Mindez jól hangzik, és drukkolunk, hogy minél több, valóban hátrányos helyzetű gyermek jusson egészséges, tápláló ételhez, és abban is bízunk, hogy a programot nem arra használják, hogy egyesek dugig megtöltsék az éléskamrájukat. Csak mert volt már rá példa, igaz, nem a kedvezményezett intézmények egyikében.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.