// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Ady diákéveinek állítanak emléket a „hepehupás" Szilágyságban

// HIRDETÉS

Még a nyár folyamán emlékmúzeum nyílhat abban a zilahi ingatlanban, ahol Ady Endre diákévei ideje alatt lakott.

Ady Endre-emlékházat készül berendezni a Pro Szilágyság egyesület abban a zilahi épületben, amelyben a költő diákévei alatt lakott. Az RMDSZ Szilágy megyei elnöki tisztségét is betöltő Seres Dénes az MTI-nek elmondta: a zilahi Kraszna utcai műemléképületet pár éve kezdte árulni a tulajdonosa, aki külföldre telepedett. Sikerült megállapodni vele, hogy kivárja, míg az egyesület összegyűjti a szimbolikus értékkel bíró épület árát. A pályázatokon szerzett pénzből és adományokból megvásárolt épület immár a Pro Szilágyság egyesület és a támogató Communitas Alapítvány közös tulajdona.

A megvásárolt kétszobás ingatlan egy többlakásos épület kapualjas utcafrontján van, a felújítása két-három héten belül fejeződik be. Ezt követően próbálják összegyűjteni a kiállítandó tárgyakat, hogy a nyár folyamán megnyithassák az emlékházat.

Seres Dénes közölte: felvették már ez ügyben a kapcsolatot a nagyváradi Ady-múzeum illetékeseivel, és a budapesti Petőfi-múzeumot is szándékukban áll megkeresni, amely nemrég a csucsai Ady-emlékház kiállítását rendezte. Azt feltételezik, hogy Ady Endre annak idején albérleti díj ellenében lakott a zilahi házban. A költő 1892 és 1896 között volt a zilahi Wesselényi Református Kollégium diákja, itt is érettségizett 1896-ban.

Ady Endre egy 1903-ban közölt publicisztikájában azt vallotta: „Aki vagyok, az a négy zilahi esztendő által vagyok…”. Első verseit a Szilágyság folyóiratban közölte, diákkori írásait a kollégium 1893-ban indított önképzőköri emlékkönyve őrizte meg. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.