// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
EMNP

A tuti befutóra fogad az MPP

Csak azt a magyar államfőjelöltet támogatná az MPP, amelyiknek lenne esélye bejutni a második fordulóba. Nincs esély, nincs támogatás. De hogy kerül a képbe Victor Ponta nagyapja?

A Magyar Polgári Párt (MPP) esélyteleneknek tartja a romániai elnökválasztás magyar jelöltjeit, és csak azt támogatná közülük, aki esetleg bejutna a választás második fordulójába – mondta szerdán Biró Zsolt pártelnök. 

Marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy pártja Kelemen Hunort, az RMDSZ jelöltjét, vagy Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjét támogatja a romániai államelnök-választáson.
 
„Világos, hogy november másodikán egyik jelölt sem kaphatja meg a szavazói névjegyzékben szereplő szavazópolgárok több mint felének bizalmát, november 16-án pedig azt a magyar jelöltet támogatjuk, amelyik bejut a második fordulóba” – idézte az MPP közleménye Biró Zsoltot. A pártelnök közölte,

elküldték a két magyar államfőjelöltnek a párt alkotmánymódosítási elképzeléseit,

és arra kérték őket, jelenítsék meg ezeket a választási kampányban.
 
Az MPP júliusban javasolta, hogy valamennyi őshonos romániai nemzeti közösség jogait az illető közösségre szabott sarkalatos törvény írja le, és hogy ezt a törvényt az illető kisebbség bevonásával szövegezzék meg. A párt azokat a nemzeti közösségeket tekintené őshonosoknak, amelyek több mint száz éve élnek együtt a román néppel. Ezeket Románia államalkotó tényezőként ismerné el az alaptörvényben. Azt is rögzítené, hogy a Romániában fennálló „nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapja” az erdélyi románok 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozata. Az Erdély és Románia egyesülését kimondó dokumentum teljes nemzeti szabadságot ígért az együtt élő népeknek.
   
Biró Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, Victor Ponta baloldali államfőjelölt lesz a következő, akinek elküldik a párt ötpontos alkotmánymódosító csomagját, hiszen ő éppen az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés jelszavára építi kampányát, arra hivatkozva, hogy erdélyi felmenőkkel rendelkező családjában élénken él a nagygyűlés emléke.
 
„Ha Victor Ponta nagyapja ígéretet tett az én nagyapámnak, akkor azt az unokának illik beváltania. Ez lehet a békés együttélés alapja. Ameddig nem lesz autonómiánk, a társadalmi béke is várat magára” – jelentette ki az MPP elnöke.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro