A pápánál tesz panaszt Florea az egyházi vezetők politikai elkötelezettsége miatt. Úgy véli, ez az oka, hogy Marosvásárhelyen elhanyagoltak az egyház kezelésében lévő tanintézmények épületei.
Dorin Florea Ferenc pápához fordul a katolikus egyháznak visszaszolgáltatott marosvásárhelyi Művészeti Líceum és az Unirea Nemzeti Kollégium miatt, mert az egyház nem tartja karban az ingatlanokat – nyilatkozta kedden az Agerpresnek. Marosvásárhely polgármestere szerint az oda járó gyerekek veszélynek vannak kitéve az egyház mulasztása miatt.
A helyi tanács azt kérte a katolikusoktól, hogy engedje át a két épület kezelését a következő 25 évre az önkormányzatnak, és akkor európai finanszírozással felújíthatják az ingatlanokat, ahogyan Lugoson vagy Nagyváradon is történt. Florea szerint az egyház „kuratóriuma” (vélhetően a püspökségre gondolt) azért nem egyezett ebbe bele,
A helyzet megalázó az önkormányzatnak – panaszolja Florea –, mely több ezer gyermekért és családért felel, míg a „kuratórium” politikai játszmákat játszik.
A több mint száz éves épületek szerkezeti állaga megromlott az évek során, a pincékben gombatenyészetek alakultak ki, melyek spóráit a gyerekek lélegzik be – sorolta a bajokat az elöljáró. Úgy vélte, hogy törvény kellene előírja, hogy ha egy ingatlantulajdonos öt éven belül nem teszi rendbe a tanintézménynek helyet adó épületét, akkor
Hozzátette: nem a papokkal van a baja, akik készek lennének átengedni az ingatlanokat az önkormányzatnak, hanem politikailag elkötelezett vezetőikkel, akik a háttérből irányítanak. Éppen ezért Marosvásárhely polgármestere úgy döntött egyenesen a pápától kér segítséget az ügy megoldása érdekében.
Florea ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy hasonló a helyzet a református egyháznak visszaszolgáltatott Bolyai Líceummal is. Az épület dísztermének plafonja véleménye szerint bármikor beomolhat, így
Igaz, egy kormányhatározat értelmében Markó Béla volt miniszterelnök-helyettes közbenjárására a polgármesteri hivatal pénzalapokat bocsátott az egyház rendelkezésére, de ez illegálisan volt kiutalva, mivel egy közintézmény nem támogathat egy magánkézben lévő ingatlan felújítását. A három egyházi ingatlanban működő iskolák után az önkormányzat egyébként 1,7 euró/négyzetméter bérleti díjat fizet – jegyzi meg Florea.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.
Hetvenezer lejt csaltak ki ál-temetőfelügyelők egy nyugdíjastól. Halálos áldozata is van a Bucsecs-hegységben indult lavinának.

További hírek: felmosatták a saját vérét a padlóról a rendőrök egy férfival, akit megharapott egy kutya. Az Egyesült Államokban elítélték a román állampolgár Thomasz Szabót, aki évekig hamis bombariadókkal szórakozott.

… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.