Kiszámíthatóak a román honatyák.
Nem okozott meglepetés a szenátus emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága: a testület csütörtökön negatívan véleményezte a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben politizáló háromszéki képviselő egyéni törvényjavaslatként terjesztett be tavaly decemberben.
Az ülés után Kulcsár-Terza József az MTI-nek elmondta: a bizottság tagjai érdeklődést mutattak a tervezet iránt, de a szavazásnál csak az RMDSZ-es Derzsi Ákos szenátor szavazott igennel. A bizottság elnöki tisztségét betöltő Marius Nicoară kolozsvári liberális szenátor tartózkodott, a többi bizottsági tag pedig a kezdeményezés ellen szavazott.
Kulcsár-Terza József elmondta: a törvény kezdeményezőjeként kapott szót a bizottságban, és arról próbálta meggyőzni a szenátorokat, hogy a javaslat nem veszélyezteti Románia területi épségét, nem sérti az ország alkotmányát. Felidézte, hogy a törvény alsóházi vitáján szinte valamennyi román megszólaló az ország területi épségét féltette, szerinte alaptalanul. Megjegyezte:
A képviselő felidézte: emlékeztette a bizottság tagjait arra, hogy az erdélyi románság megígérte az autonómiát a magyaroknak 1918-ban, a gyulafehérvári nyilatkozatban, amikor a Romániával való egyesülésről döntött. Azt is elmondta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2007-es mozgóurnás népszavazása azt jelezte, hogy a területi autonómia elérése Székelyföldön népakarat.
„Azt is megemlítettem, hogy Románia szeretne egyesülni azzal a Moldovai Köztársasággal, amelynek a területén gagauz területi autonómia működik.
– idézte fel a bizottsági érvelését a politikus.
Kulcsár-Terza József úgy vélte: hasznos volt benyújtani a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott autonómiatervezetet, mert ez alkalmat adott arra, hogy nyíltan beszéljenek az autonómiáról. Azt is hozzátette azonban, hogy tapasztalata szerint a tervezetet véleményező szakbizottságok tagjai sem olvasták el a törvénytervezet szövegét. Véleményüket a tévék ellenkampánya és a pártutasítások alapján alakítják ki.
„Ha húsz évvel ezelőtt elkezdődött volna a meggyőző munka, akkor ma máshol állhatnánk” – sommázta véleményét az MPP politikusa, aki az RMDSZ parlamenti frakciójában tevékenykedik.
A szakbizottság döntése már csak azért sem meglepő, mert korábban ugyanilyen sorsra jutott a tervezet a képviselőház szaktestületeiben, majd az alsóházi végszavazáson is.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.