A miniszter úr egy hadi tengeralattjárót akar építtetni. A katonai szakértők a hasukat fogják nevettükben.
A vadiúj védelmi miniszter, Mihai Fifor óriási szenzációval rukkolt elő a hétfői szakbizottsági meghallgatásokon (amikor még csak jelölt volt).
Romániának jelen pillanatban egy darab tengeralattjárója van.
1987-ben adták át Romániának, és 1996 óta ott rozsdásodik a konstancai kikötőben, ugyanis működésképtelen, noha minden egyes védelmi miniszter megígérte, hogy felújíttatja. Fifor úr nem hozakodott elő ezzel az ígérettel, viszont bedobott egy másik zseniális tervet: mandátuma alatt építenek egy új hadi tengeralattjárót, méghozzá egy romániai gyárban.
A miniszter úr meg is indokolta a nagy ötletet, mégpedig azzal, hogy ha meglesz az új hadi tengeralattjáró, végre és ismét Románia lesz a Fekete-tenger vidékének nagy játékosa, és ez milyen jó tesz az egész román hadseregnek.
Igen ám, viszont a katonai szakértők a hír hallatán azt se tudták, sírjanak-e, vagy inkább fetrengjenek a röhögéstől.
Vergil Chițac nyugalmazott ellentengernagy, civilben hajómérnök például azt mondta, hogy
Egy hadsereg minimális ellátmánya három tengeralattjáró. A Delfin csak azért maradt „egyedül”, mert a másik két hadigépet nem sikerült leszállítani, az 1989-es forradalom miatt. És miért van szükség minimum három tengeralattjáróra? Nem olyan bonyolult: az egyik bevetésre készen áll, a másikon gyakorlatoznak, a harmadik pedig tartalék.
Ahelyett, hogy a védelmi miniszterek hol korvetteket, hol tengeralattjárókat ígérgetnének nyilatkozataikban, Chițac szerint inkább a román haditengerészet alapjait kellene újragondolni, továbbá összehangolni Románia stratégiai partnereinek haderejével.
Ami azt a bombasztikus bejelentést illeti, hogy az új tengeralattjárót egy romániai hajógyárban fogják megépíteni, Chițac azon a véleményen van, hogy
Az Amerikai Egyesült Államokon kívül senki sem képes egyedül ilyesmire. Sorin Learschi nyugalmazott ellentengernagy szintén azon a nézeten van, hogy az önerőből megépített hadi tengeralattjáró ötlete nem egyéb utópiánál. Hiszen még a Delfint sem voltak képesek megjavítani, hogy is beszéljünk építésről.
Ám amíg kiderül, mit hoz a jövő (és az egymást váltogató román kormányok), fennmarad a kérdés: mi legyen a konstancai kikötőben rostokoló Delfin sorsa? Tudjuk, minden védelmi miniszter megígérte, hogy megjavíttatja. Egyik se tette meg. Viszont a sokat látott hadigépet minden augusztus 15-ére (a Tengerészet Napja) kisuvickolják, és körül lehet sétálni benne.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.