A rebellis ortodox érsek szenteltvízzel próbálta kihajtani az újságírókat a templomból…

Teodosie ortodox érseket nem kell már bemutatni senkinek: ő a hazai ortodox egyház legszínesebb figurája, ebben vita nincs. Többször beszámoltunk őszentsége kalandjairól, performanszairól (akit érdekel, kattintson ide, ide, ide vagy ide), és tessék, itt a legújabb csínye.

Az történt, hogy a főnökei rászóltak Teodosie mesterre, azonnal hagyjon fel egy bizonyos bűnbánó imádság elmondásával, ugyanis ez az ima inkább emlékeztet átokra, mint ájtatos beszédre.

Na de az érsek természetesen magasról tett a szent szinódus szigorú parancsára és vígan mondta tovább ezt az imádságot… igaz, olyankor odarakott egy embert a konstancai nagy ortodox templom bejáratához, tartsa szépen, ne jöjjön be senki illetéktelen.

Persze, az ilyen csínyekről szóló hírek előbb-utóbb kiszivárognak és naná, hogy a sajtó fülébe is eljutottak. No, több se kellett a derék médiamunkásoknak (jó pár éve tudja mindenki, bármit eszel ki Teodosie, az szinte tuti szenzáció), odamentek a templomhoz és látták, tényleg tartja a bejárati ajtót valaki odabentről, hogy ne lehessen bemenni.

Egy ideig ment a kölcsönös ki-be taszigálás, de végül beszabadultak az újságírók a templomba. Mire a jó Teodosie őszentsége kapta a szenteltvízhintőt, jól bemártotta a vízbe és vadul locsolni kezdte a sajtót, különös tekintettel a technikai felszerelésekre. Feltehetően azt remélte, hogy a kamerákat féltő újságírók kimenekülnek a templomból.

Most erre mit lehessen mondani: ami Jézusnak sikerült, az Teodosie mesternek nem.

Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök pénteken aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében a mioritikus állam fizeti a külföldön elhunyt román állampolgárok hazaszállítási költségeit. Amelyek néha bizony nem kicsik, sőt!

Ami ebben a kontextusban fontos, hogy a törvény szövege leszögezi: a külföldön elhunyt román állampolgárok hazaszállítási költségeinek fedezése a román állam kötelessége, tehát nem valamiféle kegyet gyakorol ilyenkor az állam.

Az is igaz, hogy a törvényben az áll, hogy legtöbb 5000 eurót áll a román állam egy külföldön elhunyt román állampolgár hazaszállítása esetén. Ami adott esetben nem elég. (Tehát, megint csak bután sikerült megfogalmazni a szöveget.) Ezért aztán az a kiegészítés is belekerült, hogy az esetleges többletkiadásokat (a személyenkénti 5000 eurón felül) a nagykövetségi illetékekből fedezzék.

A törvény gyakorlatba ültetése úgy történik majd, hogy az erre a célra szánt költségkeret évente befolyik a külügyminisztérium kasszájába. A kifizetési szabályzatot pedig a külügy- meg a pénzügyminisztérium fogja meghatározni és nyilvánosságra hozni, mégpedig a törvény érvénybe lépésétől számított 60 napon belül.

Na és akkor mostantól csak imádkozhatunk, hogy ha (ne adj Isten) bekövetkezik egy szomorú esemény, amely a fenti kategóriába illeszkedik, az egész gépezet olajozottan működik majd. És nem arról les szó, hogy ja, kedves hozzátartozók, fogadják őszinte részvétünket, hozzák haza az elhunyt rokont, fizessenek ki ügyesen mindent, aztán nyújtsák be az elszámolást és mi majd utaljuk a pénzt.

Vannak olyan hírek, amelyeket csak és kizárólag azért osztunk meg Önökkel, nyájas Olvasók, mert annyira abszurdak, hogy az már a romániai (köz)gondolkodás (pontosabban, e gondolkodás zavarainak) kórtünete. Ezúttal egy olyan hírről van szó, amely a – előre is elnézést kérünk a kifejezésért –, szóval a seggel gondolkodás eklatáns példája.

Ahol a seggel gondolkodás megtörtént: Iași (magyarul Jászvásár), Moldva fővárosa. A iași közlekedési vállalat igazgatóságának (képzeljék el, ahogy ott ülnek a vezetők, mondjuk hétfőn reggel a vezetőségi gyűlésen és erősen töprengenek az alfelükkel) az a kiváló ötlete támadt, hogy korlátozni kell a villamosok haladási sebességét a történelmi városközpontban, mégpedig a környezet épségének védelme érdekében. A központban eszerint a villamosok nem haladhatnak gyorsabban, mint 10 kilométer per óra. Az a villamosvezető pedig, aki áthágja a sebességhatárt, büntetést fizet. Oké, remek ötlet!

És most jön az abszurd: a iași villamospark több mint fele olyan (jó régi) szerelvényekből áll, amelyekben nincs (NINCS!) sebességmérő. Hogy a fenébe tartsák be akkor a 10 kilométeres óránkénti sebességhatárt? Na igen, aki profi, az érzi a sebességet. (Megjegyezzük: a tömegközlekedési vállalat olyan 3,7 millió eurót fektetett a villamosokra szerelendő ütközésgátló műszerekbe, de sebességmérőt, na, azt elfelejtettek venni.)

Másik abszurd: azon villamosok nagy részében, amelyek rendelkeznek sebességmérőkkel, időtlen idők óta senki se javította az elromlott műszert, hiszen a kutyát se érdekelte, milyen gyorsan megy a villamos, amúgy sem a sugárutak gyorshajtó rémei ezek a közlekedési eszközök.

Már történt is olyan eset, hogy egy villamosvezetőt megbüntettek, mert túl gyorsan gurult a szerelvénnyel. A jóember jelezte, hogy bocsánat, nincs sebességmérője, honnan tudhatná, milyen gyorsan megy, mire végül a vállalatnak kellett kifizetnie a perköltségeket meg mindent.

Oké, igaz: van néhány (ismételjük, néhány!) sebességjelző pannó a villamosvonalak mentén. De nem mindenhol és ugyancsak hézagosan. Ez tehát nem megoldás.

Ja, és az utolsó abszurd: a sebességkorlátozott területen vannak olyan utcák, ahol a villamosoknak fel kell gurulniuk egy domboldalon. És egy nagyobb, súlyosabb villamos képtelen erre, ha csak 10 kilométer per órás sebességgel mászik. De ha gyorsabban halad, megbüntetik. Tetszik érteni?

Mit lehet ehhez hozzátenni? Gyógyulást kívánunk a iași közlekedési vállalat vezetőinek. Önök pedig, nyájas Olvasók, közlekedjenek óvatosan, és csendes, békén mindenszentek ünnepét kívánunk!