// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

A medvebaj ellen tüntettek a polgárok Tusnádfürdőn

// HIRDETÉS

Ezt a tevékenységet kivételesen nem zavarták meg a fürdővárosban máskor lazán korzózó mackók.

Tudjuk: Tusnádfürdőn manapság nem éppen fenékig tejfel az élet, ha az ember történetesen nem profi állatszelídítő. A környék medvéi úgy korzóznak a városban, mintha otthon lennének. A polgárok szinte minden nap megkapják a medveriasztást, amihez hozzá lehet szokni. Az utcán szembejövő medvéhez kevésbé.

Ha ehhez hozzátesszük a hatóságok megkötött kezeit, a felsőbb hatóságok totojázását (bár a szabályok módosítása elvileg már úton van), nem csoda, hogy a tusnádfürdői polgároknál betelt a pohár.

Péntek este tüntetést szerveztek, mégpedig a medvebaj ellen, számol be a Székelyhon. Több mint kétszáz ember gyűlt össze, szépen, ahogy kell, a járványszabályokat betartva, bannerekkel, táblákkal, amelyeken ezúttal nem az volt olvasható hogy „El a kezekkel a medvékről!”, hanem például: „Medvéket az erdőbe, ne az otthonainkba!”

Butyka Zsolt polgármester elmondta, hogy a tüntetést három helyi tanácsos kezdeményezte, továbbá azt is, hogy a város polgárai már nem bírják a medvegyűrődést, így nem lehet élni, valamit tenni kell. (Hadd tegyük hozzá, a mackók nemrég éppen Butyka úr garázsát szedték szét.)

A tüntetés szervezői összeállítottak egy petíciót is, amelyet a tüntetés alatt és után aláírhattak az érdekeltek. A szöveget el fogják juttatni az illetékes megyei és országos intézményekhez.

Még csak annyit: mindenki reméli (mi is), hogy valaki tenni is fog valamit, mielőtt bekövetkezik egy valóban tragikus ember-medve találkozás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro