Emellett a koronavírus elleni oltáskampány mintájára egyszerűsítik a HPV elleni vakcinákra való regisztrációt is.
A humán papillomavírust (HPV) leginkább a méhnyakrákkal hozzák összefüggésbe, pedig más, férfiakat is érintő daganatos betegségek okozója is lehet, ezért több európai országban is kiterjesztették már az oltáskampányt a kisfiúkra is. Ezekhez az országokhoz csatlakozik Románia, ahol mindeddig csak a 11 és 14 év közötti lányok kaphatták meg ingyenesen a vakcinát. Az egészségügyi miniszter bejelentése szerint ezentúl a kisfiúk és a 14 év feletti lányok is jogosultak lesznek rá. A javaslatot a közeljövőben
Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter ígéretet tett arra is, hogy a Speciális Távközlési Szolgálathoz fordul annak érdekében, hogy a koronavírus elleni oltáskampány mintájára egyszerűsítsék a HPV elleni védőoltásokra való regisztrációt. A jelenlegi eljárás az, hogy a szülők írásban kérvényezik kislányuk számára a védőoltást, a kérvényt a családorvosok továbbítják a népegészségügyi hivatalokon keresztül az egészségügyi tárcához.
2008-ban akkora kudarc volt, hogy tíz évig meg sem fordult a hatóságok fejében, hogy újra kellene indítani az oltakozást. Akkor a tinédzserlányok 2%-a kapta meg az oltást, a fennmaradt, egyébként méregdrága vakcinákat kénytelenek voltak megsemmisíteni. A program tavaly indult újra, azóta 28 ezer kislányt immunizáltak. Az újabb 40 ezer vakcinát a múlt héten osztották ki a közegészségügyi igazgatóságoknak és a háziorvosoknak.
Románia egész Európában élen jár a méhnyakrákos megbetegedések okozta halálesetek gyakoriságában. Ez az egyik legveszélyesebb és legnagyobb kockázattal járó nőgyógyászati megbetegedés, melynek kialakulásáért a főként, de nem kizárólag nemi úton terjedő HPV fertőzés bizonyos csoportjai felelősek.
A vakcina a szexuális élet megkezdése előtt alakít ki védettséget a humán papillomavírussal szemben, hatása hosszú távon mutatkozik meg. A fiúk oltása nemcsak azért fontos, mert a HPV-fertőzés terjesztésében a férfiaknak jelentős szerepük van, hanem azért is, mert a vírus a szájüreg, a garat, a gége, a gáttájék és a férfi nemi szervek rosszindulatú daganatainak kiváltásában is közrejátszik.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.