// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

A honatyák megették a mókamákot, és most csak úgy sziporkáznak a bizalmatlansági indítvány szövegével kapcsolatban

// HIRDETÉS

Avagy mi köze a PSD-székház portásának a dokumentum szövegéhez és egyéb állatfajták.

Mint megírtuk, a srácok a PSD-nél és az RMDSZ-nél kissé túltolták a költői vénát a csütörtökön iktatott bizalmatlansági indítvány szövegének megfogalmazásakor, amely amatőr versblogokat megszégyenítő intonációval adja a világ tudtára, hogy így meg úgy.

Sejteni lehetett, hogy érkezni is fognak az irodalomkritikusi vélemények a jelenlegi másik tábor fejesei részéről, és hát igen, sejtésünk beigazolódott.

A legfitymálóbb kritikusnak a képviselőház PNL-frakciójának elnöke, Florin Roman bizonyult, aki szerint

a dokumentumot nem más szövegezte meg, mint Vasile bácsi, a PSD-székház portása, műkedvelő költő.

Dan Barna az értékorientált kritikus szerepében lépett színre a mai előadásban:

szerinte a szöveg egyszerűen kritikán aluli.

Leszögezte, hogy ők biza nem szavazzák meg (azt), mert semmit nem szavaznak meg, ami a PSD-t hatalomra juttatja, mert éppen elég volt a korábbi három év.

A miniszterelnök, Ludovic Orban kritikára sem méltatta a cuccot,

mert szerinte az indítvány kezdeményezői már elértéktelenítették magukat politikusként az utóbbi három év teljesítményével. Kijelentette, a PNL semmiképp nem szavazza meg az indítványt.

Mondjuk elég furcsa is lenne, ha megszavaznák.

Ami egyébként – rossz nyelvek szerint – Orbannak nem is lenne ellenére. Egyes értesülések és találgatások szerint ugyanis Orban (a háta mögött Iohannis elnök úrral) azt szeretné elérni, hogy a bizalmatlansági indítvány átmenjen a parlamenten, és a jelenlegi, ideiglenes PNL-kormány megbukjon, mert így, ha az előrehozott választások után a megugrott népszerűségnek örvendő PNL mégis kormányra kerül,

akkor ő (Ludovic) ismét – és immár a nép felhatalmazásával – miniszterelnök lehet.

Ha viszont a bizalmatlansági indítvány elbukik (ami nem valószínű, hiszen a PSD-sek eleve jóval többen vannak, mint az elfogadásához szükséges parlamenti küszöb, plusz az RMDSZ, ugye), akkor Orbannak le kell mondania az előrehozott választások előtt, és akkor már nem lehet miniszterelnök, vagy valami ilyesmi.

Szóval a fiúk a pillanatnyi politikai érdekeknek megfelelően adogatják egymásnak a labdát, miközben úgy tesznek, mintha egy országot igazgatnának Európában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro