Nagyon sok beteg életét megkönnyítette a távkonzultáció és az online receptek lehetősége, ám ez már a múlté.
A járványügyi korlátozások és a vészhelyzet feloldásával elvileg visszatérünk a „normalitáshoz”. Ám a balkáni rögvalóságban ez kábé azt jelenti, hogy visszatérünk a jó öreg abnormalitáshoz.
Mi sem példázza azt jobban, mint a háziorvosok esete, akik április elsejétől többé már nem adhatnak ki online recepteket, és a távkonzultációra sincs már lehetőség, leszámítva néhány kivételes esetet. A krónikus betegeknek például havonta csak egyszer van erre lehetőségük, illetve egyes elkülönítést igénylő fertőző betegségek esetén lehetséges az online vagy telefonos konzultáció, egyébként mindenki másnak marad a „normalitás”, azaz a végeérhetetlen sorban állás, és kimerítő várakozás a háziorvosi rendelők várótermében, ahova eleve csak akkor érdemes elindulni, ha 24 órával előtte időpontot kért az érintett, hiszen másképp esélye sincs bejutni.
Mindezt olyan körülmények között, hogy egyrészt még a koronavírus-járvány sem múlt el, továbbra is több ezer új esetet regisztrálnak naponta, másrészt a járványügyi korlátozások feloldásával idén tavasszal egyéb fertőző betegségek is elszabadultak, többek között az influenza. Vagyis az amúgy is beteg emberek a háziorvosi rendelőben egykönnyen megfertőződhetnek mindenféle „extra” betegségekkel is várakozás közben.
A problémára a háziorvosok szövetsége és a sajtó már egy hónappal ezelőtt felhívta a figyelmet, és megoldást kértek arra, hogy ezután is tényleg csak akkor kelljen személyesen becitálni a beteget a rendelőbe, ha erre feltétlenül szükség van, ám a kérésük süket fülekre talált. Alexandru Rafila egyszerűen annyival intézte el a dolgot, hogy a világjárvány előtt sem volt lehetőség távkonzultációra, így aztán ideje, hogy az orvosok újra megszervezzék a betegeik fogadásának rendjét. A járványügyi kockázatokkal kapcsolatban is a háziorvosokra hárította a felelősséget: azt tanácsolta nekik, hogy szóljanak a betegeiknek, hogy vegyenek fel védőmaszkot várakozás közben, március 9-ikétől ugyanis ez már zárt térben sem kötelező.
A háziorvosok azt is kifogásolják, hogy sem az egészségügyi minisztérium, sem egyéb illetékes szervek még csak nem is tájékoztatták a betegeket a megváltozott körülményekről, így ez a plusz feladat is rájuk hárul.
Isten hozta újra a normalitásban!
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.