Több ellentmondásra is rávilágít a román határrendészet, mely reagált a LMBTQ-jogokért küzdő MozaiQ egyesület vádjaira.
Egy nappal azután, hogy az LMBTQ-jogokért küzdő MozaiQ egyesület egy transznemű nő megalázásával vádolta meg a kolozsvári reptér határőreit, a határőrség közleményben ismertette álláspontját az esettel kapcsolatosan. Ebben azt írják, hogy kivizsgálták a történteket, megtekintették a térfigyelő kamerák felvételeit is, amiből megállapították, hogy
(a MozaiQ egyesület azt állította, hogy az incidens érkezéskor történt).
A határőrök az első ellenőrzőpontnál ellenőrizték az iratait, a művelet 2 percet és 40 másodpercet vett igénybe. A kiegészítő ellenőrzésre azért volt szükség, mert meg akartak róla győződni, hogy az utazáshoz használt irat fotóján szereplő személy megegyezik a határátlépésre készülő személlyel. Az ellenőrzést az EU-tagállamokra vonatkozó előírások alapján végezték el. Amikor egy irat fotója nem egyezik, a kiegészítő ellenőrzéseket a második ellenőrzőpontnál ejtik meg,
(a MozaiQ egyesület szerint a transznemű nőt minden magyarázat nélkül bekísérték egy másik helyiségbe, ahol fogva tartották).
A határőrség azt állítja, minden az előírások szerint történt, nem használtak sértő nyelvezetet, nem tanúsítottak diszkriminatív vagy fenyegető viselkedést, és mivel
A MozaiQ egyesület hétfői közleménye – melynek tartalmát itt ismertettük – szerint a transznemű nőt súlyosan zaklatták a reptéren, amikor megérkezett az országba. A két határőr felállt, vehemensen azt kiabálta, hogy „férfi”, majd a biztonságiakkal egy másik helyiségbe kísérték a Spanyolországban élő, magyar nemzetiségű román állampolgárt.
A közleményben az egyesület egy 2017-es esetet is felemleget, amikor két órán keresztül fogva tartották a reptéren az illetőt. Megszólalt az áldozat anyja is, aki szerint lánya annyira megijedt attól, hogy a biztonságiak megverik, hogy terápiára van szüksége a sokk miatt.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.

További híreink: felröppent a hír, hogy Bolojan lemond, de hamar cáfolták, az extrém meleg után pedig hirtelen lehűlés várható a hétvégén.