Mert beleavatkozott a törvényalkotás folyamatába, és ezzel megsértette a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.
Túllépte hatáskörét és ezzel alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő a korrupcióellenes ügyészség a tiltakozási hullámot kiváltó 13-as sürgősségi kormányrendelet ügyében végzett vizsgálata során – állapította meg hétfőn az alkotmánybíróság.
A taláros testületnél Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE vezetője, a szenátus elnöke emelt óvást, arra hivatkozva, hogy
ha az igazságszolgáltatás beavatkozik a törvényalkotás folyamatába.
A vádhatóság több magánszemély feljelentésére hivatkozva indított büntetőjogi vizsgálatot a vitatott kormányrendelet előkészítése és elfogadtatása körülményeiről, hogy kiderítse, vajon a jogszabály kezdeményezőinek valóban az volt-e a céljuk, hogy megakadályozzák korrupcióval vádolt politikusok – elsősorban Liviu Dragnea PSD-elnök – felelősségre vonását.
Mint megírtuk, a DNA több kormánytag és minisztériumi alkalmazott kihallgatása után úgy találta:
az időközben hatálytalanított rendelet elfogadtatásának módja, korrupcióra utaló nyomokat viszont nem talált, ezért átadta az ügyet a legfőbb ügyészségnek.
Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke, a testület hétfői döntését magyarázva elismerte ugyan, hogy az ügyészségnek minden lehetséges bűncselekményt fel kell derítenie, értékelése szerint viszont a DNA vizsgálata
holott ez nem tartozik hatáskörébe.
„A DNA vizsgálata akadályozta a kormány működését és zavart okozott a három hatalmi ág (törvényhozás, végrehajtó hatalom és igazságszolgáltatás) közötti kapcsolatokban” – jelentette ki a testület elnöke.
A legfőbb ügyészség az alkotmánybírósági határozatra reagálva közölte, megvárja annak indoklását és annak ismeretében dönt a DNA-tól átvett vizsgálat esetleges folytatásáról. A DNA ugyan nem talált bizonyítékot korrupciós bűncselekményre, de arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott kormányrendelet váratlan napirendre tűzésénél több bűncselekmény – bűnpártolás, iratok megsemmisítése, csalás és szándékos félretájékoztatás – történt.
Az alkotmányossági óvást beterjesztő Tăriceanu úgy értékelte: az alkotmánybíróság döntésével bebizonyosodott, hogy a DNA alkotmányos hatáskörét túllépő,
működik Romániában. Miután ezzel hatalmi visszaélést követ el, a DNA maga is egy korrupt intézménnyé vált – vélekedett a házelnök.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.