// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

A Dacia a következő évtizedben biztosan nem Romániában fogja gyártani az elektromos autóját

// HIRDETÉS

Az új technológiával működő modelleket ezentúl is Kína szállítja majd.

Marcel Ciolacu PSD-elnök tavaly júniusban jó nagyot égett, amikor arra biztatott mindenkit, hogy vásároljon Dacia Springet, mert ezeket az elektromos autókat itt gyártják nálunk, Romániában. A helyzet ezzel szemben az, hogy a Sringet Kínában gyártják, és amint Denis le Vot, a Dacia vezérigazgatója most felvázolta Bukarestben, a következő tíz évben ez nem is fog megváltozni: addig biztosan Kínában marad a Spring, illetve az alacsony károsanyag-kibocsátás miatt szintén ökoautóknak számító LPG (Liquefied Petroleum Gas), más néven autógáz-meghajtású modellek gyártási helye, a romániai üzemben pedig egészen addig fogják tolni a hagyományos, belsőégésű motorokkal ellátott modelleket, ameddig csak lehet.

Azaz 2035-ig, júniusban az EU-s tagállamok képviselői ugyanis elfogadták az Európai Bizottság klímavédelmi törvénytervezetét, amely 2035 után megtiltja az unión belül az új belsőégésű motoros autók forgalmazását.

Az igazgató szavaiból azonban arra lehet következtetni, hogy ekkor sem fog teljesen leállni a hagyományos autók gyártása Romániában, hiszen az olyan EU-n kívüli országok, mint India vagy Brazília továbbra is megfelelő piacot fognak biztosítani ennek a szegmensnek. Így aztán a következő 10 évben biztosan nem fogják átalakítani a romániai üzemet, az elektromos modellekre való teljes áttérés amúgy is 4 éves átmenetet igényelne.

Ezt majd csak az EU-s határidőig fogják meglépni, az egyetlen újítás addig az lesz, hogy a Dacia Joggerbe szánt hibrid motorokat 2022 végétől Romániában fogják gyártani.

A gyár innovatív része viszont ettől még Kínában marad. Ez van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro