// 2025. december 26., péntek // Karácsony, István

24 milliós veszteséget termelt a köztévé 2015-ben

// HIRDETÉS

Tavalyelőtt viszont négyszerekkora volt a vesztesége. Egy év alatt 20 milliót faragott le a 700 millió lejes adósságából.

Közzétette a 2015-ös pénzügyi jelentését a Román Közszolgálati Tévétársaság. Erre egyébként törvény kötelezi, a következő év április 15-ig kell bemutatnia a parlamentnek, amely ha leszavazza az évi jelentést, akkor bukik a tévéelnök és a vezetőtanács. A közszolgálati tévének egyébként hónapok óta nincs elnöke, mert a parlament nem fogadta el a tavalyi beszámolót, és azóta nem sikerült új elnököt választani.

A közszolgálati tévé tavaly 501 millió lejes bevételt ért el, ebből a hirdetési bevételek 21,8 millió lejt tettek ki, 28,7 százalékkal kevesebbet, mint 2014-ben, amikor hirdetésekből és szponzorációkból 30,6 millió lej bevételre tett szert.

A tévé tavalyi vesztesége 24,2 millió lej (a 2014-es 81,5 millió lejhez képest), a 700 millió lejes tartozását pedig 20 millióval sikerült csökkentenie 2015-ben. Az biztos, hogy nem az alkalmazottak számának drasztikus csökkentésével: 2014-ben 2522, tavaly pedig 2517 alkalmazottja volt a köztévének.

A jelentés szerint a TVR 1 csatorna a hatodik, a TVR 2 pedig a 15. legnézettebb tévé volt Romániában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
Krónika

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Szállodai medence fölötti mennyezet omlott be, vörös beavatkozási tervet léptettek érvénybe
Székelyhon

Szállodai medence fölötti mennyezet omlott be, vörös beavatkozási tervet léptettek érvénybe

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – adta hírül a Szeben megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro