Tizenöt éve voltam utoljára a román tengerparton. Akkor még nem tudtam, hogy hosszú ideig mellőzni fogom, hisz előtte évekig rendszeresen megfordultam ott, szinte az összes üdülőhelyet kipipálva.
Gyerekkorom óta szeretem a tengert, lenyűgözött és mindmáig lenyűgöz a végtelenben nyugvó hatalmas víztömeg, a hullámtörés, a folyamatos morajlás, a partoktól távol felsejlő majd tovatűnő teherhajók, a kikötői daruk konok kitartása.
Az odatartó utakat is élveztem. Gyerekként vonattal különösen izgalmasnak számított az utazás, az érkezés pillanataiból, a tenger illatából mindig igyekeztem annyit elraktározni a memóriámban, hogy az kitartson a következő évi nyaralásig. A gyermekkori családi kirándulásokat aztán felváltotta a baráti körrel való tengerparti kalandozások kora, majd egyéb úticélok felé vettem az irányt nyaranta, de nem múlt el úgy év, hogy legalább néhány gondolat erejéig ne térjek vissza a Fekete-tengerre.
Hosszú idő után immár családdal, két kisgyermekkel, négyesben vágtunk neki a legújabb román tengerparti kalandnak, amitől minden tekintetben újdonságot vártam. A kiszemelt úticél a román tengerpart kirakattelepülése, Mamaia Nord-Năvodari volt. Az üdülőtelep zöldmezős beruházásként épült ki az elmúlt két évtizedben, magán hordozva a romániai fejetlen, rohamtempójú ingatlanfejlesztés minden gyermekbetegségét.
A szédületes iramban kiépülő infrastruktúra mögötti zavaros, átláthatatlan viszonyokról, a számtalan korrupciós botrányról több alkalommal is cikkezett a román sajtó, mint ahogy arról is, hogy a luxus beköszönte után egy talpalatnyi zöldövezet sem maradt a húsz éve még fákkal borított partszakaszon.

A Kárpátokon túl olyan ritkán fordulok meg, mint egy kenyai sportoló a téli olimpián. Autóval vágtunk neki az útnak, előzetesen hosszasan tanakodtunk, hogyan lehetne úgy alakítani a menetrendet, hogy minél kevesebb dugóban és idegeskedésben legyen részünk. Az odafelé vezető úton beiktattunk egy megállót Brassóban, úgyis rég jártunk a Cenk alatt. A ferenceseknél szálltunk meg, ahol minden igényt kielégítő körülmények vártak, ráadásul kolozsvári ismerősökkel is találkoztunk. Hálásak voltunk mindenért, ami ott fogadott, a parkolóhely Brassó központjában is ugyanolyan felbecsülhetetlen érték, mint Kolozsváron.
Arra viszont nem voltam felkészülve, ami a város főutcáin, a főtéren várt. Az a turistaáradat, ami ott fogadott, teljesen elképesztett, holott egy sima vasárnap délutáni korzóra indultunk. A Kolozsvári Magyar Napok második felében látni ilyen hömpölygő embertömeget. Brassó turisztikai adottságait tekintve okkal feltételezhető, hogy télen és nyáron is hasonló mértékű az emberáradat. Jó volt elvegyülni a tömegben, a zsúfolásig telt éttermek kavalkádjában igazi turistának éreztük magunkat.
Másnap hajnali fél ötkor indultunk, remélve, hogy gyorsan túljutunk a Prahova-völgyén, és fohászkodtunk, hogy a bukaresti terelőúton se kelljen órákat ücsörögni. Az első számításunk bevált, két óra múlva fennakadás nélkül, jó tempóban közelítettünk Bukarest felé. Ott egy elnézett körforgalomkijárat okán alkalmunk volt megtapasztalni a kora délelőtti dugót, ami csak annyiban különbözött a kolozsváritól, hogy nagyobb volt a tér és több volt a villamos. Mély levegő, türelem, és máris autópályán robogtunk tovább a végállomás felé.
A vonatos utazásban azt szerettem a legjobban, hogy kiálltunk a folyósóra, onnan néztük a tengert. Autóval csak a legutolsó pillanatban tűnt fel a víztömeg. Az újépítésű tömbházban kiváló apartman várt, az épület előtt parkolóhelyet is biztosítottak. Az ötödik emeleti, tengerre néző kilátás rögtön előhozta az emlékeket, bár, ha elfordítottam a tekintetemet, és elvonatkoztattam attól, hogy hol vagyok, akkor egy újonnan épült kolozsvári lakóparkban is lehettem volna. Mindenfelé rendű és rangú tömbházak, hotelek, színes erkélyek, épülőfélben lévő monstrumok, komótosan mozgó toronydaruk. Dinamizmus sugárzott mindenből.

A tengerpart közvetlen közelében végighaladó, a homokos partszakasztól támfallal elválasztott több kilométeres sétány az üdülőhely legforgalmasabb része. Itt zajlik az élet, tele árussal, utcazenésszel, és persze rengeteg emberrel, akik főként a koraesti és esti órákban lepik el a teret. Sajnos a több millió euróból épített sétány számos helyen megsüllyedt, a vízelvezető csatornák homokkal telítettek, így nem vezetik el az esővizet, jókora tócsákat eredményezve egy-egy zápor után. A támfalakat borító travertin kőburkolat sok helyen törött, helyenként egész sor elemek hiányoznak. A hibák okait inkább nem elemezném, egy alapos karbantartás ráfére a promenádra.
A sétány szinte teljes hosszában tömbházak, hotelek, éttermek, luxusszállók sorakoznak. Alapvetően ízléses és stílusos a kialakításuk, mindenki megtalálhatja a neki tetsző és árfekvésben is elfogadható szálláshelyet. Ez a pompa zsúfoltsággal és hangzavarral jár, aki csendre és nyugalomra vágyik, az messziről kerülje el a helyet. Napközben még elviselhető a zsibongás, éjszaka viszont a koncertek, a bulik, a vidámparkok zajáé a főszerep, aminek néhány napig még élvezhető is a hangulata, de egy idő után unalmassá válik.
[gallery type="rectangular" ids="554707,554710,554713,554716,554719,554722,554725,554728,554731,554734,554737,554740,554743,554746,554749,554752,554755,554758,554761"]
A román tengerpart sokáig arról volt hírhedt, hogy piszkos, szemetes. Ezen a területen is sikerült előrelépni, hisz a homokban már nem találni sörösdugót, műanyagpalackot, papírt és egyebeket, viszont a cigarettacsikkek eldobása még mindig népsportnak számít. Talán érdemes lenne megfontolni a döntéshozóknak, hogy a csikkek összeszedését is honorálják némi készpénzzel a betétdíjas visszaváltási rendszer mintájára, akkor garantáltan még tisztább lenne az egész tengerpart. Ehhez sokkal több kukára is szükség lenne, különösen a parton, hisz bárhová is mentünk, alig akadtunk szemetesre.
Az EU-n kívüli országokból érkezett vendégmunkások az üzletekben, az éttermekben, a köztisztasági vállalatnál is jelen vannak. Régen számos magyar szót lehetett hallani a turisták körében, egy hét alatt viszonylag kevés magyar ajkú fürdőzőbe botlottunk. Annál több volt viszont az ukrán szó és az ukrán luxusautó a parkolókban. A román-ukrán barátság jegyében ukrán feliratokkal is lehetett találkozni, de még egy ukrán utcazenész szintis dallamai is szálltak az ukrán partok felé a mamaiai éjszakákban.
Nem csigázom tovább az olvasói kedélyeket, tudom, hogy legtöbben az árakra kíváncsiak. Sokat lehet olvasni a tengerparti horrorárakról, amelyeknek van is alapjuk, de érdemes alaposabban körüljárni a kérdéskört. A négydecis csapolt sör ára 12-19 lej között mozgott. Minél távolabb mentem a luxusnegyedtől, annál olcsóbb volt a sör, de a legnagyobb nyüzsgésben is találtam helyet, ahol 16 lejért csapolták az istenek italát. A nyugágyak árai is hasonló szórást mutattak: voltak szakaszok, ahol akár 40 lejért is lehetett bérelni egy napra, de volt olyan is, ahol a 100 lejt is elérte az ár.

Az éttermi árak kolozsvári színvonalúak, aki azokkal megbarátkozott, különösebb meglepetés nem érheti, de vannak helyek, ahol olcsóbban is lehet étkezni. A nemzeti eledelnek számító halétel, a hamsie (olajban megsütött szardella) egy adagja zsemlével és muzsdéjjal 45-50 lejbe került, ami konkrét rablás, a főtt kukorica 10 lej, a lángos 20 lej, egy limonádé 25-30 lej, egy feles víz 8-10 lej, a kávé ára is 15-28 lej között mozog, típustól függően. Egy ebédet, egy főétellel és itallal nem tudtunk megúszni 200 lej alatt (két felnőtt és két kisgyerek). Az éttermek kínálata változatos, valami miatt nagyon rákaptak a turisták a görög és török ételekre.
Persze átverhető a rendszer az otthonról hozott kajával és az ottani főzéssel. A sétány mentén egymást érő élelmiszerboltok egyértelműen drágák, a legolcsóbb dobozos sör 9 lej, és a legtöbb termék duplája vagy annál is több, mint a szupermarketekben és diszkontáruházakban. Szerencsére ez utóbbiból is van a településen, így ott érdemes megejteni a bevásárlást.
Nem olcsó mulatság tehát Mamaia, de ha viszonyításként a szentegyházi Napsugár strand árait vesszük, ahol hétköznap 40 lej a belépő, a csapolt sör 12 és 16 lej, míg a két adag szalmakrumpli 50 lej, akkor már nem is olyan drága a tengerpart.
Az üzletekben és a plázson, amint hallották, hogy magyarul beszélünk, rögtön angolra váltottak, akik hozzánk akartak szólni, és csak mosolyogtak, hogy románul is beszélünk. A liftben egy férfi azt gondolta, lakástulajdonosok vagyunk, és kacsintva megkérdezte, hogy állunk az aktákkal. Ez a jelenet is arra utalt, hogy a sebtében felépített ingatlanok tulajdonviszonyai rendezetlenek, és ahogy utánaolvastam a helyi és a központi sajtóban, még sok idő fog eltelni a jogtiszta állapot beköszöntéig. Már ha lesz rá politikai akarat. Addig is vígan zajlanak az építkezések, hisz a turistát nem érdeklik az ilyesfajta részletek.
Összességében inkább pozitív benyomásokkal hagytuk magunk mögött Mamaiát. A román tengerpart gyermekbetegségei még mindig visszaköszönnek, de tetten érhető az igyekezet, hogy jobb, minőségibb szolgáltatást nyújtsanak, mint mondjuk tizenöt évvel ezelőtt. Azt nem tudom, hogy más üdülőtelepeken milyen viszonyok uralkodnak, valószínűleg olcsóbbak is valamivel, mint Mamaia Nord, amit akár jó példaként is lehetne emlegetni a romániai tengerparti turisztikai potenciál alapos kiaknázására, de ahhoz, hogy ezt megnyugtatóan kijelenthessük, olyan változásokra is szükség lenne, amelyeknek nincs közük a helyi önkormányzat és az ingatlanbefektetők anyagi lehetőségeihez. Átalakítani azokat a mentalitásbeli jellemzőket, amelyek gátolják a fejlődést, hosszú idő. Gyaníthatóan tizenöt év múlva sem lesz idilli a helyzet, de érezhető némi javulás ezen a téren, ami önmagában is becsülendő.

A hazaúton ismét elcsodálkoztam a forgalomban résztvevők türelmén, a kulturált közlekedésen. A Kolozsvár-Nagyvárad szakaszon sokkal több kirívó szabálytalanságot tapasztaltam, mint a Kolozsvár-Mamaia-Kolozsvár útvonalon, amivel kapcsolatban voltak előítéleteim. A brassói körgyűrűn annyira élvezet volt végighaladni, hogy ha lett volna idő, tettem volna még egy kört, képzeletben Kolozsvárt kerültem volna ki, ahol még mindig nem sikerült egy kapavágást sem tenni ez ügyben. Segesvár Brassóhoz hasonlóan gyönyörű, ott is 18 lej egy csapolt sör. A hosszabb megállót követően már Tordán bukdácsolunk át.
A tenger ugyanolyan volt, a hullámok ugyanúgy ostromolták a partot. A teherhajók is ugyanazok voltak, a megszokott útvonalon futottak be és távoztak a kikötőből. A víz ugyanolyan meleg volt, bár a homokvárépítési projektek miatt jóval kevesebb lehetőség adódott a fürdőzésre, mint korábban. Úgy tervezem, hogy hamarosan visszatérek.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Elfogadta szerdán a képviselőház döntő házként azt a törvénytervezetet, amely kötelezővé teszi a gépjármű-felelősségbiztosítást az elektromos kerékpárok és rollerek esetében is.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
A székely katolikus püspök és a székely kommunista pénzügyminiszter egymástól távol álló, de koncepciós pereikben mégis összefonódó életútja.
A székely katolikus püspök és a székely kommunista pénzügyminiszter egymástól távol álló, de koncepciós pereikben mégis összefonódó életútja.
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Számtalan természetvédelmi témájú dokumentumfilm rendezője, írója, producere Szendőfi Balázs. Hegyizene című kétrészes alkotása az Erdélyi-szigethegységbe kalauzol el, a vidéket pedig olyan perspektívákból láthatjuk, amelyekről álmodni se mertünk volna.
Számtalan természetvédelmi témájú dokumentumfilm rendezője, írója, producere Szendőfi Balázs. Hegyizene című kétrészes alkotása az Erdélyi-szigethegységbe kalauzol el, a vidéket pedig olyan perspektívákból láthatjuk, amelyekről álmodni se mertünk volna.
A különleges nyugdíjak rendszerét megváltoztatni nem kell – félnetek jó lesz; ha mindenki egyetért – én nem – ellenzem.
A különleges nyugdíjak rendszerét megváltoztatni nem kell – félnetek jó lesz; ha mindenki egyetért – én nem – ellenzem.
Charlie Ottley brit újságíró, tévés tizenöt éve ragadt itt Romániában, azóta keresztül-kasul bejárta. Flavours of Romania, azaz Románia ízei című műsora már a harmadik évaddal szippantja be a nézőket.
Charlie Ottley brit újságíró, tévés tizenöt éve ragadt itt Romániában, azóta keresztül-kasul bejárta. Flavours of Romania, azaz Románia ízei című műsora már a harmadik évaddal szippantja be a nézőket.
A Moldovai Köztársaságban parlamenti választásokat tartottak vasárnap. Simán nyert Maia Sandu elnök asszony pártja. Akár négy évvel ezelőtt. Na de legalább mindenki hisztizett egy nagyot.
A Moldovai Köztársaságban parlamenti választásokat tartottak vasárnap. Simán nyert Maia Sandu elnök asszony pártja. Akár négy évvel ezelőtt. Na de legalább mindenki hisztizett egy nagyot.
Se nem Ázsia, se nem Nyugat, se nem káprázat, se nem valóság ez a hely. Ez Japán, egy külön világ, mindentől elvonatkoztatott, önmagában létező közeg, amely egyszerre él a (távoli) jövőben és a (távoli) múltban…
Se nem Ázsia, se nem Nyugat, se nem káprázat, se nem valóság ez a hely. Ez Japán, egy külön világ, mindentől elvonatkoztatott, önmagában létező közeg, amely egyszerre él a (távoli) jövőben és a (távoli) múltban…
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.