Már jó pár hónapja zajlik Szatmárnémeti legendásan ronda új központjának régóta esedékes felújítása, és szinte három év telt el a látványtervek első bemutatása óta. Az építész szakmának bőven lett volna lehetősége véleményt nyilvánítani, esetleg szakmai kifogásokat emelni a tervek kapcsán, de türelmesen megvárták, míg lejár a közvita időszaka, az összes engedélyezési procedúra, és a munkagépek kényelmes tempóban munkához látnak, és csak ezután látták elérkezettnek az időt, hogy „az országos és helyi építészeti örökséggel szembeni agressziónak” kiáltsák ki a térfelújítást. (A Kolozsvár szívében felhúzott koporsó-épület kapcsán sem kapkodtak a tiltakozással, ahhoz képest Szatmár esetében igazán résen voltak).
Azok kedvéért, akik nem ismernék a szatmári új központot, elmondjuk: a régi zsidó negyed helyén Nicolae Porumbescu építész tervei alapján épült betonklasszicista komplexum és a 97 méter magas közigazgatási palota olyan csúnya, hogy Kanadában kikiáltották a világ legpocsékabb városházájának, vizuális bűncselekményként jellemezve a betonhorrort. A 80-as évekbeli építésekor Porumbescu a „tisztelet terének” nevezte, nem sejthette, hogy tisztelet helyett a szatmáriak legfeljebb szégyent fognak érezni, ahányszor arra járnak. Azzal egészen biztosan nem számolt senki, hogy
a kommunisták embertelen léptékű, betonszürkébe oltott grandomániája nem marad örökké divatban, viszont végtelenül hosszú ideig meghatározza a városképet.
A térrel azóta sem tud mit kezdeni a mindenkori városvezetés, még koncerthelyszínként sem funkcionál, mert a sok beton visszaveri a hangot, miközben a városnapi miccssütés füstje fojtogató felhőt képez a betondzsungelben idegenül ható sörsátrak alatt.
Mivel soha nem volt releváns funkciója, a tér egyre elhanyagoltabb állapotba került, a lépcsőfokok omladoztak, a kövek fellazultak, így már az itt rendszeresen tanyát verő gördeszkások számára is egyre kevésbé volt élvezhető. A tér újragondolása elkerülhetetlenné vált. A mostani városvezetés cselekvésre váltotta a korábban rendszerint üres szavak szintjén rekedt ígéreteket: tervet készítetett, pályázott, szerzett rá hétmillió eurót és most munkához látott. Hogy mennyire jók vagy rosszak a tervek, azt nem tisztünk megállapítani – ehhez ott van a szakma –, viszont
az a napnál is világosabb, hogy elrontani a teret már nem lehet.
A szatmáriak nagyon várták már, hogy történjen valami ezzel a térrel és – a városvezetés állítása szerint – támogatják a térfelújítás ötletét, ezért különösen felháborító, hogy bizonyos érdekcsoportok Bukarestben próbálják leállítani a megkezdett munkát. A Romániai Építészek Rendjének és a Romániai Építészek Szövetségének közleménye erősen fogalmaz a beavatkozás kapcsán. Azt írják, hogy a rehabilitáció nem megfelelő anyagok felhasználásával és nem a megfelelő módon készül, ezek ellentmondanak az építészeti együttes tervezője és kivitelezője által gondosan megvalósított koncepciónak és elképzelésnek. A két építészkamara azt szeretné elérni, hogy az új központot nyilvánítsák műemlékké, mert az épületkomplexum
egy teljes műalkotás, „kivételes urbanisztikai kompozíció”, „stilisztikai összhang”.
A megszólaló építészek legfeljebb fotókon láthatták ezt a kivételes stilisztikai összhangot, mert a helyszínen egészen biztosan nem ez a jelző jut az esztétikára igényes ember eszébe. Erre utalt Kereskényi Gábor polgármester is, aki szerint olyanok próbálják megakadályozni a terveket, akik nem is Szatmárnémetiben élnek, nem ismerik a helyi viszonyokat.
Meggyőződése, hogy érdekharc áll a két építészeti kamara állásfoglalása mögött, mivel azok „lármázták fel” az építészkamarai tagokat, akik a tervezésben és a kivitelezésben is szerződéshez szerettek volna jutni. Az egekig magasztalt Porumbescu műalkotása miatt aggódnak, miközben a modernizáció kizárólag a térre, és nem az épületekre irányul. Kereskényi felelőtlennek nevezte azokat, akik szakember létükre rész- és hamis információk, illetve fényképek és újságcikkek alapján formálnak szakvéleményt.
A felújítási munkálatok egyébként továbbra is zajlanak, annak ellenére, hogy a bukaresti műemlékvédelmi hatóság is vizsgálja, mi történik Szatmáron. Ugyanakkor ha leállítják az engedélyezett munkálatokat, a keletkezett anyagi kár miatt a kivitelező és a tervező is pert indítana a bíróságon.
Bárhogy is érjen véget a vita, az biztos, hogy az új központ korábbi állapota tarthatatlan volt. Az építészeti értékek mellett talán az is fontos kellene legyen, hogy a város lakói mit mondanak, hiszen semmi mást nem szeretnének, mint otthon érezni magukat szülővárosuk főterén.