Tizennégy év alatt tizennégy percnyit beszélt egy botrányhős képviselő a parlamentben, és most újra indul a választáson

Mert jól jön az az illetmény.

Hirdetés

Jó hely az a parlament, az ember hosszú évekig nyugodtan elüldögélhet ott, ha meghúzza magát – ezt bizonyítja Irinel Stativă Vaslui megyei képviselő esete is, akiről most kiderült, hogy 2006 óta, amióta a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben Vaslui megyei képviselőként bekerült a törvényhozásba, nem a szószátyárságával tűnt ki.

A jegyzőkönyv tanúsága szerint tizennégy év alatt nem zavarta sokszor megszólalásaival képviselőtársait.

Első mandátuma idején 3 perc 39 másodpercnyi, a másodikban 3 perc 57 másodpercnyi felszólalást jegyeztek fel a neve mellé.

Aztán az utolsó, négyéves mandátum idején hirtelen megeredt a nyelve: nem tudni, mi üthetett belé, talán úgy döntött, bepótolja az addigi hiányt, és agyonbeszéli az üléseket, minden esetre 8 perc 27 másodpercre ragadta magához a mikrofont összesen.

Igaz, ezekben a megszólalásokban benne van a képviselői eskü felmondása is, valamint az „Igen, támogatom”, illetve az „Ellenzem” megszólalás is.

Hirdetés

Vagyis 2006 óta összesen nagyjából negyed órányit beszélt.

Igaz, a jelek szerint nem arra törekedett, hogy a törvényhozásban hívja fel magára a figyelmet: talán sokaknak ismerősen hangzik a neve, hiszen ő volt az, aki még nyáron Bukarestben botrányt okozott, mivel maszk nélkül tért be egy másik képviselőtársával egy gyorsétterembe, majd amikor az elárusító figyelmeztette őket, szidalmazni kezdték, mint ahogy az emiatt kihívott rendőröket is.

Minden esetre – bár akkor Marcel Ciolacu pártelnök arról beszélt, ilyen magatartás után nem érdemel képviselői mandátumot – most újra elindul a választáson egy jó kis parlamenti helyért.

És hát az előzmények ismeretében igaza van.

Elvégre eddigi pályafutása alapján még a parlamenti padsorokban ülve okozza a legkevesebb kárt.

Hirdetés