Aranyszájú Teodosie szerint az ortodox hívő bűnt követ el, ha katolikus templomban imádkozik

Amikor a botrányhős konstancai érsek elengedi magát, a falak is beleremegnek.

Hirdetés

Ha Teodosie konstancai ortodox érsek kitátja a száját, akkor az ki van tátva: az extrém megnyilvánulásairól híres őboldogsága megint akkorát nyilatkozott egy rádióműsorban, hogy még a mikrofon is beleszédült.

Az történt, hogy egy Angliában élő hívő megkérdezte a díszvendégtől, bűnt követ-e el, ha katolikus templomba jár imádkozni, mivel sehol a környéken nem talált egy ortodox istenházát. Jött is a határozott válasz az egykanalas egyházi vezetőtől: márpedig ez nagy bűn, kizárólag ortodox templomban szabad az Úrhoz fohászkodni.

Teodosie nem először mond akkorát, hogy abba beleremegnek a falak: az országban a legjobban kereső ortodox pap a járványvédelmi intézkedésekre is rendszeresen fittyet hány, a víruskrízis kezdete óta folyamatosan bírálja az illetékes hatóságokat, mint akinek mindent szabad, sőt, szerinte Klaus Iohannis államfő egyenesen megátkozta az ortodox híveket.

Amúgy isteni csoda, hogy egyáltalán szabadlábon van: a korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal vádolta meg 2017-ben, hogy jogtalanul jutott európai uniós támogatásokhoz, de végül megúszta a börtönt.

Hirdetés