Szexuális zaklatás vádjával kattant a bilincs a szexbotránya miatt lemondott ortodox püspök csuklóján

Az ügyet korábban lezárták, de pár újságíró utána ment a dolgoknak.

Hirdetés

Szexuális zaklatás vádjával helyezték 24 órás előzetes letartóztatásba Corneliu Bârlădeanut, a volt huși-i püspököt csütörtökön. A vád szerint a szexbotránya miatt a püspöki tisztségről még 2017-ben lemondott Bârlădeanu 2016–2017 során egy teológushallgatót zaklatott szexuálisan.

A püspököt még 2017-ben próbálta megzsarolni három dörzsölt paptársa pénz és előléptetés reményében azokkal a homoszexuális aktusokat ábrázoló felvételekkel, amelyeket egyikük, Sebastian Jitaru korábbi huşi-i arhimandrita készített titkosszolgálatokat megszégyenítő módszerekkel. (Ébresztőórába rejtett kamera, meg minden!)

A vétkes püspök lemondott, kolostorba vonult, a zsarolók pedig a DNA munkája nyomán börtönbe kerültek (a főkolompos három és fél, a másik kettő három évre). Az ügyben ugyan azt is vizsgálták, visszaélt-e pozíciójával és befolyásával Corneliu Bârlădeanu, hogy szexuális együttlétre kényszerítse a teológushallgatókat (elvileg több is volt), ám végül az esettel foglalkozó iaşi-i ügyész úgy ítélte meg, nincs elég bizonyítéka, hogy megvádolja az expüspököt.

Az ortodox egyház visszaéléseit felderítő újságíró-kollektíva, a Să fie lumină (Legyen világosság) munkatársai által nyilvánosságra hozott részletek nyomán azonban a nyomozás most újraindult.

Az újságírók szerint a zsarolóktól a felvételeket annak idején lefoglalta a DNA, őket (a zsarolókat) el is ítélték, ám a felvételeket érthetetlen módon nem küldték tovább a iaşi-i bíróságra, holott ezeket a volt püspök ellen is felhasználhatták volna bizonyítékként.

Hirdetés