Persze Vlad Voiculescu sem tér vissza régi helyére, ne tessenek félreérteni. De odafent végre megegyeztek: Ioana Mihăilă veszi át a stafétabotot.
Frissítés:
Időközben Klaus Iohannis államfő már alá is írta Ioana Mihăilă kinevezését, 18 órakor már le is zavarják a beiktatását.
Azt nem tudjuk, hogy a miniszterelnök két fizetést vitt-e haza, amíg Vlad Voiculescu menesztése után ideiglenesen magára vállalta az egészségügyi minisztérium vezetését is, de az már biztosnak látszik, hogy
Persze arról szó sincs, hogy Vlad Voiculescu visszatérne tisztségébe – holott a napokban még egyes USR-s politikusok ezt pedzegették.
Voiculescu menesztése valóságos kormányválságot robbantott ki, az USR válaszként egyenesen Florin Cîțu eltávolítását kérte a koalíció éléről, sőt annyira rezgett a léc, hogy attól lehetett félni, szétesik a kormánykoalíció, és itt maradunk megint kormány nélkül a világjárvány és mindenféle válság közepén. Ezt az ellenséges hangulatot ráadásul Voiculescu és egyes USR-s kollégáinak nyilatkozatai tovább fokozták.
Ma pedig az USR–PLUS pártszövetség vezetői már abba is beletörődtek, hogy fájó szívvel elengedik Voiculescu kezét, és valaki mást jelölnek az egészségügyi minisztérium élére.
aki talán csillapítani tudja kissé a pártközi hormonzavarokat.
A hölgy egyébként eddig is egészségügyi államtitkár volt Voiculescu vezetése alatt, így már átlátja a minisztérium belső ügyeit. Célkitűzései között maga is azt emelte ki, hogy orvosként pontosan ismeri azokat a problémákat, amikkel kollégái több mint egy éve szembenéznek, így miniszterként is olyan konkrét intézkedésekre fektetné a hangsúlyt, amikkel praktikusan segítheti a kórházak működését.
Ugyanakkor Mihăilă bizonyos értelemben valószínűleg folytatni kívánja Voiculescu politikáját, hiszen sokat mondóan azt is hozzátette, hogy szeretné megtartani az eddigi jó intézkedéseket, és egyik fő célja az egészségügyi rendszer depolitizálása lesz. (Ugye Voiculescu többek között azt mondta, hogy a kórházigazgatókat politikai alapon nevezik ki, és egyáltalán az egész egészségügyet átszövi a politika, ezért olyan működésképtelen.)
Florin Cîțu miniszterelnök azonban aligha fogja ellenezni Mihăilă kinevezését, hiszen nem kockáztathatja meg, hogy újra felszítsa a koalíción belüli ellentéteket.
Sokat mondó az is, hogy Klaus Iohannis ma már egy nyilvános megjelenésén arról beszélt, hogy
(Egyúttal helyeselte Voiculescu leváltását is.)
Nevet akkor még nem mondott, de nyilvánvaló, hogy a háttérben már lezsírozták az egészet.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.