Normális esetben november-decemberben már csak az év végi összefoglalók és díjak kapcsán jutna eszünkbe a labdarúgó-vébé, de a vasárnap kezdődő katari torna minden, csak nem normális.
Már akkor nagyot nézett a sportvilág, amikor FIFA azóta már testületileg megbukott vezetése 2010-ben képes volt – az Egyesült Államokkal szemben – odaítélni a szervezés jogát egy székelyföldnyi területű, és Kolozsvárral megegyező saját lakossággal rendelkező, nulla közeli focimúlttal és focikultúrával rendelkező sivatagi országnak.
Ám a Sepp Blatter és Michel Platini örökébe lépő Gianni Infantino elnök sem merte elvenni Katartól a versenynaptárt is teljesen feje tetejére állító rendezést – cseppet sem meglepő, hiszen ő maga is Dohában él.
Katar pedig a világ minden pénzét, a legfrissebb számítások szerint 250 milliárd dollárt (minden idők legdrágább olimpiájának, a 2014-es, Szocsiban rendezett téli játékok költségeinek ötszörösét) elköltve felhúzott hét csilivili, léghűtött stadiont a sivatagban. Egy már volt nekik…
Hogy a munkálatok mintegy 6500, többnyire délkelet-ázsiai vendégmunkás életébe kerültek, az cseppet sem érdekelte őket. Az sem, hogy a június-július (amikor arrafelé 50 fok van napközben) helyett téli világbajnokságot rendeznek.
Az sem, hogy saját törvényeik, és kultúrájuk szöges ellentétben áll a világ többi részén megszokott szurkolói kultúrával. Sör ugyan lesz, de csak nagyon eldugott helyeken, és nagyon drágán (12 dollár/korsó), viszont a helyi kultúra, öltözködési szokások, vallás vagy vezetés legkisebb megsértését is kegyetlenül büntetik. A kábítószer-birtoklásért pedig halálbüntetés jár.
A szólásszabadságról és a sajtó jogairól pedig az a két dán tévés tudna mesélni, akit a napokban nem engedtek filmezni. Katar megvette a vb-t, és a jelek szerint kizárólag saját szabályai szerint akarja megrendezni.
Az átlagpolgárnak pedig pénze sem igazán van egy luxusturizmusra építő, luxusárakkal operáló, szálláshely-hiánnyal küszködő országban. Itthon pedig a mínusz fokok miatt lőttek a teraszos, sörözős közösségi meccsnézésnek – Katarnak köszönhetően jó eséllyel ez lesz az első forralt boros világbajnokság.
A világ minden pénzéből pedig a mesés vesztegetések mellett még csapatépítésre is költöttek, az első vb-jére készülő Katar 26 játékosából 11 honosított futballista.
Algériából, Portugáliából, Iránból, Szudánból, Franciaországból, Bahreinből, Ghánából és Egyiptomból importált játékosokból próbálják felvenni a versenyt a világgal – férfi kézilabdában egyszer már bejött nekik ez a módi, és 2015-ben ezüstérmesek lettek a szintén hazai rendezésű világbajnokságon. Fociban ennyire jó eredményre nem számíthatnak, egyértelműen övék a torna leggyengébb csapata.
Nagy hiányzó a 2018 után ismét lemaradó, ám közben tavaly Európa-bajnokságot nyerő olaszokat leszámítva nincsen, legfeljebb még Chilét lehetne ebbe a kategóriába sorolni. A 8-9 valóban éremesélyes csapat közül pedig mindenki mellett és ellen is vannak nyomós érvek.
Mivel azonban a szezon közbeni rendezés csupán egy hetes felkészülést engedett meg a csapatoknak, a siker fő tényezője alighanem az összeszokottság lesz, kísérletezni ugyanis egyetlen edzőnek sem volt ideje közvetlenül a torna előtt. Íme a csoportok:

A fogadóirodáknál a két dél-amerikai futball-nagyhatalom, Brazília és Argentína áll az élen, csakhogy a legutóbbi négy vb-t rendre európai csapat nyerte. Neymarnak talán nem, de Messinek szinte biztosan ez az utolsó vb-je, de túlságosan nekik van alárendelve az egész csapat.
Keretértékben Anglia az első (1,25 milliárd dollárra becsülik játékosait), de ők csak otthon tudtak vb-t nyerni, és a fél védelmük sérült. Igaz, amióta Gareth Southgate az edző, minden nagy tornán eljutottak az elődöntőig.
A világbajnokság nagy hiányzói:
Anglia: Reece James, Ben Chilwell (Chelsea), Fikayo Tomori (Milan), Ivan Toney (Brentford), Jadon Sancho (Manchester United)
Argentína: Ángel Correa (Atlético Madrid)
Brazília: Roberto Firmino (Liverpool), Gabriel Magalhaes (Arsenal)
Franciaország: Mike Maignan (Milan), Ferland Mendy (Real Madrid), Lucas Digne (Aston Villa), N'Golo Kanté (Chelsea), Paul Pogba (Juventus)
Hollandia: Georginio Wijnaldum (Roma)
Horvátország: Ante Rebic (Milan)
Németország: Mats Hummels (Dortmund), Robin Gosens (Inter), Timo Werner (Lipcse), Marco Reus (Dortmund)
Portugália: Ricardo Pereira (Leicester), Renato Sanches (PSG), Joao Moutinho (Wolverhampton), Diogo Jota (Liverpool)
Spanyolország: David de Gea (Manchester United), Kepa Arrizabalaga, Marc Cucurella (Chelsea), Sergio Ramos (PSG), Thiago Alcantara (Liverpool), Gerard Moreno (Villareal).
Megjegyzés: a dőlt betűvel szedett játékosok sérültek.
Legtöbb játékost adó ország: Anglia 164 (közel 20%)
Legtöbb játékost adó klub: Bayern München (17)
A franciák hiába címvédők, ez a legutóbbi négy torna példája alapján csoportkörös kiesést jelent. Kanté sérülésével felborult a középpálya, egókkal teli, fejnehéz csapat benyomását keltik. A németek új edzővel (Hansi Flick) és új generációval jönnek, ilyenkor meg tudják ugyan lepni a világot (lásd 2002-es ezüst vagy 2010-es bronzérem), de azért meglepetés lenne, ha nyernének.
A spanyoloktól és a hollandoktól egy-egy kíméletlen gólvágó hiányzik, a belgáknak meg egy Roberto Martineznél jobb edző. A portugáloknál Cristiano Ronaldó felett lassan eljár az idő, és Uruguay is 35-36 éves veteránokból (Muslera, Godín, Caceres, Cavani, Suarez) próbál kisajtolni egy utolsó nagy dobást.
Az afrikai és ázsiai csapatok legjobbjai pedig alighanem a leginkább átkozzák a téli rendezést, a legfrissebb sérülések miatt. Az Aranylabda-szavazás második és hetedik helyezettje, a szenegáli Sadio Mané és a dél-koreai Szon Hung-min is pont a vb előtt dőlt ki, bár mindketten bekerültek a keretbe, hátha menet közben felépülnek. Meg hát a vezéri képességeikre az öltözőben is szükség van.
A rendhagyó időpont miatt szokatlanul sűrűn lesznek a meccsek, főleg a csoportkörben, amelyet alig 13 nap alatt lezavarnak. Az egész torna három nappal rövidebb lesz a megszokottnál, a játékosok egészsége, regenerálódása mellett ezúttal is csak szavakban állnak ki a sportvezetők.
Nem véletlenül nem ég még vébé-lázban a világ. Rosszkor rendezik, rossz helyen, bár a győztesnek biztosan szépen mutat majd a kupa a karácsonyfa alatt.
A fogadóirodák favoritjai:
Brazília 5.00
Argentína 6.50
Franciaország 7.20
Anglia 9.00
Spanyolország 9.40
Németorszég 11.00
Hollandia 13.80
Portugália 15.00
Belgium 17.00
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.