Négy órára Kolozsvár főterére költözött a zenei mennyország
Elképesztő produkcióval zárultak a Kolozsvári Magyar Napok, világsztárok zenéltek a Mandoki Soulmates-szel Mátyás szobra mellett.
Könnyező embert is láttam a nézőtéren. Azt mondta: azért sírt, mert egyszerűen letaglózta az a zenei szövet, ami áradt a színpadról a Mandoki Soulmates közel négy órás (!) koncertjén a 14. Kolozsvári Magyar Napok záróeseményén. Bevallom, többször nekem is el-elszorult a torkom, mert nem tudtam egyszerre befogadni a zenét és felfogni, hogyan lehet egy ilyen produkciót összerakni és ott, a szemem előtt tíz méterrel előadni úgy, hogy az ember nem tudja, melyik gigasztár elképesztő (együtt)játékát nézze és hallgassa éppen a színpadon.
Nem tudom elképzelni, hogyan lehetne még fokozni ezt a felállást, amit Mándoki László összehozott az idén 30 éves Soulmates KMN-állomására (is), ahol a Bartók Béla műveiből ihletett, arra épülő Magyar képek című anyagukat játszották el. Ez az anyag egy dupla nagylemezen jelent meg több verzióban: Utopia for Realist címmel az Amerikai Egyesült Államokban, és Living In The Gap & Hungarian Pictures cím alatt Európában.
A kolozsvári koncert előtt a Soulmates Budapesten lépett fel, ott magyar előadók énekelték magyarul a dalokat. Kolozsvárra viszont az angol verzió érkezett.
A közismert Bartók-műveket megidéző progresszív rock- és jazz-eposzt, a Magyar képeket Mándoki sok-sok évvel ezelőtt tervezni kezdte,
a tervezés elején pedig két legendás társa is volt, az egyik Jon Lord a Deep Purple-ből, a másik Greg Lake az Emerson, Lake and Palmer-ből.
Ők sajnos időközben elhunytak, de Mándokinak sikerült hasonló kaliberű zenei állócsillagokat megnyernie a produkcióhoz. Amikor az anyag összeállt, olyan nevek dolgoztak rajta, mint például Jack Bruce a Cream-ből, Ian Anderson a Jethro Tull-ból, Bobby Kimball a Totóból vagy Steve Bailey basszusgitáros legenda. Bruce már szintén nincs közöttünk, így nem lehetett jelen vasárnap este Kolozsváron, de a felsoroltak sem voltak itt.
Itt voltak viszont vasárnap este a főtéri nagyszínpadon a Magyar képek további létrehozói, akiket nem is tudom, szükséges-e részletesebben bemutatni:
- Al Di Meola amerikai gitáros, akit a Chick Corea legendás Return To Forever-jén belüli munkásságán kívül több tucatnyi szólólemezéről, vagy a John McLaughlin-nal és Paco de Lucía-val történt korábbi együttműködéséről ismerhet a közönség.
- Mike Stern amerikai gitáros jazzikon, aki játszott a Blood, Sweat & Tearsszel, Billy Cobhammel, Miles Davisszel, Jaco Pastoriusszal, Dennis Chambersszel, John Patituccival vagy Eric Johnsonnal, hogy csak a legnagyobb neveket említsük.
- Richard Bona, a kameruni származású amerikai basszusgitáros fenomén, aki nem csak önálló munkásságával nyert világsztár státuszt, de olyan előadókkal játszott együtt, mint Joe Zawinul (Weather Report), George Benson, Bobby McFerryn, Mike Stern, Chaka Khan, Pat Metheny vagy Victor Wooten.
- Bill Evans szaxofonista, a néhai Miles Davis zenekarának tagja, aki ezen kívül olyan nevekkel zenélt, mint Herbie Hancock, Mick Jagger, Willie Nelson, a The Allman Brothers Band vagy a John McLaughlin-féle Mahavishnu Orchestra.
- Randy Brecker jazztrombitás, akinek az együttműködési listáján olyan nevek szerepelnek, mint Frank Zappa, a Blood, Sweat & Tears, Billy Cobham, Chaka Khan, Jaco Pastorius, Lou Reed vagy James Taylor.
" target="_blank" rel="noopener">(I Just) Died in Your Arms című 1986-os világsláger szerzője és előadója.
- John Helliwell, aki korábban a Supertramp-ben fújta a szaxofont, de játszott a Pink Floyd Momentary Lapse of Reason albumán is.
- Tony Carey billentyűs és énekes, ő a Richie Blackmore (Deep Purple) által létrehozott Rainbow-ban zenélt, később dolgozott Joe Cockerrel és John Mayallal is.
- és persze maga Mándoki László, avagy Leslie Mandoki, aki ezt az egészet összehozta és színpadra állította.
[embed]
[/embed]
A Mandoki Soulmates-szel egyébként korábban olyan csillagok zenéltek, mint a már említett Jack Bruce, Jon Lord, Greg Lake, Manfred Mann, Peter Frampton (Humble Pie), Eric Burdon (The Animals), Steve Lukather (Toto).
Azért tartom szükségesnek ennyi név felsorolását, mivel
a vasárnap esti esemény előtt úgy éreztem, a kolozsvári közönség nem igazán tud mit kezdeni ezzel az egésszel,
hogy mi is ez a Mandoki Soulmates, meg mire számíthat a koncerten. Távolról sem volt akkora tömeg a főtéren, mint az előző napok népszerű előadóinak koncertjein – jól jelzi ez is, hogy a közönség szintjén hova kerülnek a hangsúlyok, ha zenéről van szó (lehet, hogy jó lett volna kicsit jobban és részletesebben megreklámozni ezt az eseményt). Az idei KMN programjának ismertetése előtt, pár hónappal ezelőtt volt még tudálékos és cinikus, erősen ideológiai és vulgárpolitikai jellegű pufogás is, főleg a Facebookon, többek között vátesztudatú és kényszeres megmondóemberek részéről, hogy akkor itt micsoda érdemtelen és agymosó előadás készül, miért nem hívnak a szervezők Mándokiék helyett inkább másokat, valami színvonalas produkciót (höhh).
Ezek a hangok valószínűleg a koncert szereplőinek színpadra lépése utáni néhány percben a krónikus pufogókban rekedtek (volna, ha ezek az egyének nem tudták volna előre, hogy a koncert úgyis rossz lesz, tehát el sem mentek), de ugyanígy meghökkenhetett az átlagos néző is a főtéren, amikor Mándoki és társai belekezdtek a kis híján négy órás előadásba.
A műsor első fele lényegében a Soulmates bemutatkozása volt és ez a jó másfél óra kellett is ahhoz, hogy a színpadon zenélő legendák megvillantsák, kik is ők tulajdonképpen. Egy ilyen szupercsapatot nem egyszerű dolog összehozni és egy légtérben felléptetni, így Mándoki László jó érzékkel minden szereplőnek teret és időt adott ahhoz, hogy megnyilvánuljon. Al Di Meola kezébe vehette a spanyol gitárját, Richard Bona douala nyelven elénekelhette egyik saját kis fülbemászó darabját, Mike Stern szólózhatott sistergőseket, Nick van Eede elénekelhette az (I Just) Died in Your Arms-ot, John Helliwell pedig eljátszhatta a Supertramp
" target="_blank" rel="noopener">It’s Raining Again-jét. Nem tudom, hogy ott a nézőtéren ki mennyire ismerte fel, hogy ezeket az óriási slágereket épp az eredeti előadójuk énekli, de legalább az aha-érzést láttam több ember arcán is, hogy jéé, ezt a dalt ismerem.
A produkció második része a Magyar Képek teljes anyagának eljátszása volt. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy konkrétan Bartók-műveket játszottak, hanem egy igen ötletes, progresszív rockos és jazzes feldolgozású Bartók-dallamokkal (Este a székelyeknél, Erdélyi táncok) tűzdelt szvitet adtak elő. A bonyolult ritmusok és dallamok hajszálpontos előadásban, feszesen és összehangoltan szólaltak meg. Igaz, amikor kellett, a színpadon nézte is rendesen mindenki az előtte levő kottát.
A progrockos hangulat annyira jól sikerült, hogy nekem gyakran az volt az érzésem, hogy a műfaj jelenleg talán legnagyobb képviselője, Neal Morse és zenekara áll a színpadon. De nem ő állt, hanem Di Meola, Stern, Bona, Helliwell, Brecker, Evans, Carey és Mándoki.
A Bartók-dallamok között persze mindenkinek bőven volt ideje megnyilvánulni. Még olyan meglepetéseket is elrejtettek a produkcióban, hogy például Richard Bona magyarul elénekelte a Kis kece lányomat, vagy Bill Evans a Szomorú vasárnap bánatát fújta bele a tenorszaxofonjába. Magyar közönségnek ezek elképesztően jól sikerült ajándékok, hatalmas taps és üdvrivalgás volt a válasz.
Közben egyik eksztatikus pillanat a másikat követte a színpadon.
Például amikor a zord tatár harcosra emlékeztető arcú Mándoki párás szemmel, mosolyogva nézi a színpad közepén álló dobfelszerelése mögül, hogy előtte Al Di Meola és Mike Stern ikerszólózik perceken át, három alkalommal is. Vagy amikor Tony Carey, akiről meg lehetne mintázni az örök rocksztár szobrát, elereszti ujjait a Hammondon, vagy éppen az igen jó hangú Nick van Eedével összeölelkezve énekelnek egy-egy refrént. Igen szép néhány perc volt, amikor a támogató zenészek sorában ülő Fausto Beccalossi saját énekét tangóharmonikán kísérve előadott egy olasz népi melódiára épülő kis dalocskát.
John Lennon Imagine-jének közös eléneklése a koncert záró dalaként (amiben a nézőtér is igen lelkesen részt vett), talán infantilisnek (sőt: cringe-nek) és olcsó hatásvadászatnak tűnhetne egy másik zenekar esetében, de ezek a művészek ezt is hitelesen el(ő)adták. Még az általában morózus és borús képpel zenélő Al Di Meolával is sikerült elénekeltetni egy-két sort, a mikrofont vigyorogva az orra alá toló Bona őszinte örömére.
Valaki azt mondta a koncert előtt, hogy ő biztos nem fog itt állingálni négy órán át, majd közben el-elmegy máshová és leül, mert ez rettentő sok idő. Aztán az előadás végén lemeredve, elrévedő szemekkel rebegte, hogy még, még, ne legyen vége…
Egy elképesztően jól összerakott és felépített, igen magas színvonalon, mégis könnyedén, lazán és élvezettel előadott produkciót láthattunk vasárnap este Kolozsváron, aminek a feldolgozása és befogadása még napokig eltart a nézőben, hallgatóban, Szerencsére a Magyar képek teljes anyaga elérhető online is, a kolozsvári koncert fílingjének megértéséhez én a Transylvanian Dances angol verzióját javasolom.
[embed]
[/embed]
A maratoni hosszúságú koncert után a valószínűleg alaposan elfáradt előadók egy része még talált magában annyi energiát, hogy a backstage-ből oldalt kilépjen néhány elvetemültebb rajongóval találkozni. Ott volt Mándoki is, de Nick van Eede is igen kedvesen szóba állt velünk, dedikált és viccelődött. Richard Bona a rá jellemző óriási vigyorral az arcán szintén kijött kezet fogni, fotózkodni, pár szót váltani. Még a kőarcú Al Di Meola is kilépett (a hatéves-forma kislányával együtt) néhány percre lemezt aláírni, szelfiket készíteni. Hálás rajongók köszönték meg nekik az estét, őszintén.
Nos, szerintem ennél jobb záróeseményt nem nagyon lehetett volna találni a Kolozsvári Magyar Napokra, maximális elismerés illeti a szervezőket, hogy ezt összehozták.
Mándoki László többször is elmondta a színpadon, hogy hazahozták Erdélybe Bartók zenéjét, és ez sikerült is. Nekem meggyőződésem, hogy ha Bartók Béla ott lett volna, nem csak lelkesen nyomta volna a billentyűket Tony Carey mellett, hanem a végén erősen szorongatta volna Di Meola, Stern, Bona, Brecker, Evans és Mándoki kezét.
(Egy nagyobb képsorozat a koncertről a KMN honlapján nézhető meg.)
