// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

Kínai munkatempóban dolgozik a román autópálya-építő Kolozsvár északnyugati szomszédságában (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Ritkán látni ilyen nagy szintű mozgósítást egy építőtelepen.

Pár nappal ezelőtt még semmi jele nem volt annak, hogy nekifognának az észak-erdélyi autópálya (A3) Magyarnádas és Magyarzsombor közötti szakasza építéséhez, ma már akkora nyüzsgés van az építőtelepen, mint egy hangyabolyban. A közúti fejlesztések megfigyelésével foglalkozó peundemerg.ro internetes fórum drónfelvétele alapján a munkagépek jó munkatempóban, szervezetten dolgoznak a Kolozsvár északnyugati szomszédságában található dombokon. A hozzászólók és az újságírók is elismeréssel írnak a munkamenetről, és a kínai építkezési tempóhoz hasonlítják a két román vállalat aktivitását, ami meglehetősen ritka mifelénk.

A szállításügyi minisztérium képviselője egy héttel ezelőtt járt a helyszínen, akkor azt nyilatkozta, hogy a két román kivitelezőcég, a Spedition UMB és a Tehnostrade készen áll arra, hogy nagy erőkkel hozzáfogjon a munkálatokhoz a Magyarnádas (Nădășelu) és Magyarzsombor (Zimbor) közötti 30 kilométeres szakaszon, illetve a későbbiekben a Vaskapu (Poarta Sălajului) felé tartó 12 kilométernyi folytatást is elvégezze. Száz munkagéppel vonultak ki a helyszínre, javában zajlik a munkatelep kialakítása, a földmunkálatok, illetve a régészeti feltárások előkészítése és megszervezése. Folyamatban van a telekkisajátítások végleges rendezése és a projekt előtt álló eddigi akadályok megoldása.

A lendület tehát megvan, már csak az kell, hogy minőség is társuljon hozzá.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?
Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban
Székelyhon

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban

Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.

// még több főtér.ro