// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida

Most éppen csak 32 beteget kellett kimenekíteni egy kórházból egy majdnem-tűzvész miatt

// HIRDETÉS

Egy légkondicionáló berendezés okozott pánikot.

Az Argeș megyei Călinești kórházában péntek reggel biztosan nem kellet túl sok kávé az ébredéshez, az adrenalin ugyanis elintézte a dolgot. Váratlanul elindult ugyanis a füstjelző az egészségügyi intézmény első emeletén, ez pedig az utóbbi időszak kórháztüzei után különösen nagy hatást váltott volna ki bárkiből, aki ott tartózkodik éppen.

Az ügyeletes orvos a hirtelen beütő adrenalintól például olyan produktív lett, hogy rövidesen evakuált az emeletről 32 beteget, még mielőtt a tűzoltók a helyszínre érkeztek volna. Amit nagyon jól tett, hiszen éles helyzetben ezzel megmentette volna az életüket.

Szerencsére hamar kiderült, hogy a baj nem volt akkora, mint a riadalom, a fűst csak egy meghibásodott légkondiból szivárgott ki, feltehetően az ellenállásokon összegyűlt por volt a ludas. A tűzoltók persze kiszálltak a helyszínre, de dolguk nemigen akadt.

Az egészségügyi minisztérium már be is jelentette, hogy a 32 beteg időközben visszatérhetett az érintett kórtermekbe.

Ennek persze egy normális országban nem is kéne hírnek lennie, de mondjuk egy normális országban nem történnek rendszeresen ilyen vagy ilyen tragédiáék sem…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete
Főtér

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete

Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen
Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro