… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.
A cím nem túloz, sajnos. Kedden kora délután történt, hogy egy Görögországból Franciaországba tartó kisbusz (10 emberrel, köztük görög focidrukkerekkel az utasterében) a DN6-os országút bánsági szakaszán (Lugoshely közelében) előzni kezdett egy gépkocsit. Az előzés után visszakanyarodott a saját sávjára, de csak félig-meddig, ugyanis egy adott ponton ismét a szembejövő sáv fele térült, ahol nekiment egy szabályosan közlekedő teherautónak.
A frontális ütközés tragikus végeredménye: hét halott (köztük a kisbusz sofőrje) és három sebesült, akik közül az egyik súlyos állapotban van. A sérülteket a lugosi kórházba szállították, ahonnan szükség esetén átkerülnek a temesvári kórházba.
A DN6-os országút Bukarestet köti össze a Makó és Nagycsanád közti határátkelőhellyel, és áthalad a Bánságon. Van neki egy baljós beceneve is: a Bánság halálos útja. A névadás nyilván nem véletlen: ezen az úton (értsd, a teljes romániai útszakaszon) 2025-ben összesen 325 közúti baleset történt, 479 áldozattal, akik közül 43-an életüket vesztették.
2026 tehát gyászosan kezdődik, ami a halálos közúti baleseteket illeti. Kérünk mindenkit, aki arrafelé utazik (és azokat is, akik nem), tartsák be a az évszaknak megfelelő szabályokat. Akármilyen sablonos is az üzenet, igaz: az óvatos közlekedés életeket menthet!
2026 kellőképpen bombasztikusan indult, ami a Moldovai Köztársaság és Románia kapcsolatrendszerét illeti. Kezdődött azzal, hogy a moldovai elnök asszony, Maia Sandu egy igen népszerű brit podcast-interjúban többek közt azt nyilatkozta, hogy ha népszavazást szerveznének a Moldovai Köztársaság és Románia egyesüléséről, ő biza igennel szavazna. Mégpedig elsősorban azért (a motivációs háló persze, komplexebb), mert a Moldovai Köztársaság Románia részeként könnyebben válhatna az EU részévé is egyben, mint önálló országként, főleg a jelenlegi konstellációban.
Persze, az egyesülési terv megvalósítása nem olyan egyszerű: egyrészt mind Romániának, mind pedig a Moldovai Köztársaságnak akarnia kell az egyesülést, amely akarat jelen pillanatban egyik fél esetében sincs meg. Aztán ott van Transznisztria: a szeparatista területen orosz egységek állomásoznak. Így szóba sem jöhet semmiféle egyesülés.
Ám attól még Maia Sandu üzenget. Alig telt el két hét az ominózus (és főleg moldovai körökben nagy botrányt kavaró) nyilatkozattól, az elnök asszony egyrészt megismételte az elképzelhető egyesüléssel kapcsolatos gondolatait, másrészt ismét figyelmeztette a világot, hogy ha Ukrajna elveszti a háborút, Oroszország bekebelezi Moldovát, de korántsem áll meg ott. (Apropó, Moldova oroszok általi bekebelezése lehet egy másik háttérbeli ok, amiért Románia nem fogadja tárt karokkal az újabb egyesülés ötletét.)
Ezzel párhuzamosan Anatol Șalaru, a Moldovai Köztársaság volt védelmi minisztere többek közt arról beszélt egy interjúban, hogy elképzelhető, az EU fogja eldönteni, hogy a Moldovai Köztársaság egyesüljön-e Romániával, vagy sem, a komplex geopolitikai helyzet közepette.
És akkor kedden mi történt? Ilie Bolojan miniszterelnök úr besétált az egyik rádióstúdióba, ahol többek közt megkérdezték, mire szavazna egy feltételezett népszavazás esetén, ami a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését illeti. Mire Bolojan miniszterelnök úr kijelentette, hogy ő biza igennel szavazna.
Azért megjegyezzük: ezeknek a ki- és bejelentéseknek kevésebb közük van a rögvalósághoz, mint a Bolojan-kormány által bevezetett adóemeléseknek.
Idén 25 éves a TIFF, vagyis a Transilvania Nemztközi Filmfesztivál. Amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Kolozsvár neve felkerüljön a fesztiválok világtérképére. Annak idején, 2001-ben családias, laza, hajnalig kocsmázós kisfesztiválként indult Tudor Giurgiu és csapata szerelemgyereke, hogy negyed évszázad alatt csillogó-villogó, piros szőnyeges, időnként masszívan sznob nagyfesztivállá nője ki magát. Viszont az is tény, hogy a közönség sok világsztárral, illetve kiváló magyar, román és mindenféle egyéb filmet nézhetett az elmúlt 24 év alatt.
Érthető, hogy a fesztivál jó nagyot akar durrantani a 25. évforduló alkalmával. A nagy durranás egyik látványelemét lengette be a TIFF fővezére, Tudor Giurgiu filmrendező, aki egyenesen Hollywoodból jelentkezett be egy Facebook-bejegyzés erejéig.
A bejegyzésben többé-kevésbé vicces köntösbe bújtatva arról ír Giurgiu úr, elképzelhető, hogy idény nyáron felszerelik a fesztivál kezdőbetűit (TIFF) a kolozsvári Fellegvár oldalára, pont úgy, mint Hollywoodban.
Igen jó ötlet, bár nem egészen ismeretlen a mioritikus hazában, lásd a dévai vagy brassói hasonló feliratokat. Igaz, ott városneveket láthat az arra járó, Kolozsváron nem ez lesz.
Az eredeti betűsort (Hollywoodland) 1923-ban helyezték el Los Angeles egyik kerületében, egy dombtetőn, akkoriban arra szolgált, hogy embereket csábítson oda, akik majd szépen megveszik a táblát kitaláló ingatlancápa házait. Később a „land” szó lekerült a dombról, maradt a Hollywood, amely idővel a világ egyik legismertebb (tömegkultúrára utaló) feliratává vált.
Adja a Jóisten, hogy a TIFF is hasonló karriert fusson be, akkor is, ha néha annyira sznob, hogy szinte letörik az eltartott kisujja.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.