// 2026. november 5., csütörtök // Imre
cnsas

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Fotók: CNSAS

Fotók: CNSAS

Fotók: CNSAS

// HIRDETÉS

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét

Mint írtuk, egy Görögországból Franciaországba tartó kisbusz (10 emberrel, a görög PAOK Thesszaloniki csapatának focidrukkereivel az utasterében) a DN6-os főút bánsági szakaszán, Lugoshely közelében előzni kezdett egy gépkocsit. Az előzés után visszakanyarodott a saját sávjára, de csak félig-meddig, ugyanis egy adott ponton ismét a szembejövő sáv fele térült, ahol nekiment egy szabályosan közlekedő teherautónak. A baleset következtében heten meghaltak, hárman pedig kórházba kerültek.

Január 28-án új információk szerint a három túlélő közül egy elmondta az orvosnak, hogy a kisbusz kormánykereke az előzés közben beragadt a sávelhagyás-figyelmeztető rendszer miatt, írja a Digi24. Ugyanakkor a G4Media értesülései szerint a mikrobuszban marihuánát, energiaitalokat és vodkát találtak, a Törvényszéki Orvostani Intézet (IML) által elvégzett vizsgálatok eredményei pedig azt mutatják, hogy a sofőr vérében kábítószer volt. Ezenkívül a jobb oldalon ülő utas kijelentette, hogy többször is szívott egy kannabisz cigarettából.

// HIRDETÉS

Dimitris Koukoulas orvos a baleset helyszínétől körülbelül 10 kilométerre lévő kórházban tartózkodott, s ahogy az ERTnews-nak elmondta, ott vizsgálták meg először az áldozatokat, mielőtt a temesvári egyetemi kórházba szállították őket. Amint megtudta, hogy görög állampolgárok is érintettek a balesetben, azonnal az egyetemi kórházba ment, elsősorban azért, hogy segítsen a fordításban és a kommunikációban a sérültekkel és az orvosi személyzettel.

Koukoulas megerősítette, hogy a három sérült közül ketten képesek kommunikálni, és a hatóságok által már említett kórházi létesítményekben vannak kórházban. Az egyik sérült lábtöréseket szenvedet, de általános állapota jó. Eközben az áldozatok szülei szerda reggel megérkeztek Temesvárra, hogy bekapcsolódjanak az azonosítási, boncolási és halottvizsgálati eljárásokba.

Több száz PAOK Thessaloniki szurkoló érkezett kedd este Lugosra, hogy megnézze a baleset helyszínét, ezután a Temesvári Megyei Kórházba mentek, ahol a sérülteket ápolják. A bukaresti görög nagykövet, Lili Evangelia Grammatika is megérkezett a kórházba, ahol megköszönte a román hatóságoknak a baleset után nyújtott támogatásukat.

Sajnos a baleset kapcsán kialakult helyzet nem minden pillanata volt zökkenőmentes, egy férfi, aki a PAOK Thessaloniki futballklub képviselőjével érkezett a kórházba, megcsapta a helyszínen tartózkodó televíziós stáb kameráját. A rendőrség a férfit kihallgatásra vitte a rendőrkapitányságra. Emellett tragikus következménye is történt a balesetnek Görögországban, ahol egy szurkoló szívrohamot kapott, miután meghallotta a hírt, hogy egy barátja is az áldozatok között van a romániai balesetben.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt

A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) több dokumentumot tett közzé a volt Szekuritáté archívumából, amelyekből kiderül, hogy a romániaiak külföldről érkező csomagjait, amelyeket kapitalista országokban letelepedett rokonok küldtek nekik, felbontották és kiürítették. A lefoglalt áruk között, amelyeket végül bizományi értékesítésre bocsátottak, játékok, ruhák, hajcsatok és rágógumi is volt.

A kommunista rezsim elől menekülve sok román állampolgár úgy döntött, hogy kapitalista országokban telepedik le – vagy a hatóságok engedélyével, vagy, a legtöbb esetben, illegális úton, a CNSAS szerint. Sokan közülük csomagokat küldtek rokonoknak és barátoknak, amelyekben különféle termékek voltak.

Mindenki tudta, hogy bár a levelezés és a postai küldemények titkosságát még a kommunista alkotmány is garantálta, a Szeku sok levelet „kivont a forgalomból”. Néhányat csak elolvastak, majd visszatették őket, de sok más levelet viszont nem tettek vissza. Nem haboztak viszont elkobozni külföldről érkező csomagokat, amelyekben jobbára hétköznapi tárgyak voltak, például ruhák (akár használtak is), kozmetikumok, élelmiszerek, gyógyszerek, írószerek, játékok, elektronikai cikkek stb.

A gyakorlatban a politikai rendőrség feketepiaci tevékenységet folytatott, pénzt gyűjtött a csomagokból elkobzott alacsony értékű tárgyak eladásából. Ezeket bizományi értékesítéssel („konszignáció”) adták el, ami a Román Szocialista Köztársaságban az egyetlen „szabad”, félig magánjellegű kereskedelmi forma volt. Ez egy olyan üzlet volt, ahol az emberek új vagy régi tárgyakat adhattak el. Ha a tárgy eladódott, az állam 13% jogi jutalékot vett fel, a többi pénz pedig az eladóhoz került.

Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Maros megyében

Szerda hajnalban Marosvásárhelyről (az Unirii negyedből) Galambodra tartott egy 54 éves taxisofőr, amikor három fiatalkorú fiúval (13, 15 és 16 éves) vitába keveredett a viteldíj kifizetése miatt. A konfliktus Mezőszabad kijáratánál odáig fajult, hogy a taxisofőrt kiszállították az autóból, majd az elsődleges vizsgálatok szerint a fiatalok megütötték az arcát egy tompa tárggyal. A sértettet orvosi ellátásra kórházba szállították.

A rendőrök a helyszínen már nem találták a tetten ért elkövetőket, de rövid időn belül sikerült őket elfogni. Mindhárom gyanúsított kiskorú, így a rendőrség őket további kihallgatásra magukkal vitte. Az ügyben nyomozás indult, amelyet az ügyészség felügyelete mellett folytatnak tovább.

Az eset kapcsán értesítették a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságot is, ami azt jelzi, hogy a hatóságok a kiskorúak esetleges társadalmi, jogi és családi hátterét is vizsgálni fogják a további eljárás során.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS