// 2026. január 15., csütörtök // Lóránt, Loránd

Megbüntették a szatmári városházát, mert a magyar nyelv ismeretét kérték egy álláshirdetésben

// HIRDETÉS

A büntetést az Asztalos Csaba vezette Országos Diszkriminációellenes Tanács rótta ki.

Egy Dan Tordoi nevű román ügyvéd szeretett volna jelentkezni a szatmárnémeti városháza jogtanácsosi állására, ám azzal szembesült, hogy az állás elfoglalásának feltételei között a magyar nyelv ismerete is szerepel, és nem előnyként, hanem kizáró jelleggel. Ezt az ügyvád nem tudta lenyelni, hiszen minden egyéb feltételnek tökéletesen megfelelt, így aztán az Asztalos Csaba által elnökölt Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult.

Asztalosék pedig a hatályos törvények értelmében kénytelenek voltak megbüntetni a városházát diszkrimináció miatt.

A városháza bírósághoz fordult a büntetés miatt, ám egy hosszadalmas jogi procedúra – fellebbezés, perújrafelvétel stb. – elvesztették a pert, vagyis kénytelenek kifizetni a CNCD által kirótt büntetést.

Így aztán egy újabb „vihar a biliben” típusú történettel gyarapodott a Kis erdélyi magyar abszurd című képzeletbeli szöveggyűjtemény.

És önnek hogy telik a hétfő este?

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro