Első alkalommal sikerült bekerülnie élő adásba.
Súlyos elmezavarban szenvedhet az a bukaresti nő, aki rövid időn belül kétszer is jelenetet rendezett az Antena 1 székhelyén, mégsem segítenek rajta.
Márciusban élő adásban nézhette végig a közönség, hogy meztelenül betör az Acces Direct stúdiójába, egy téglával dobva meg Mirela Vaida műsorvezetőt. Akkor leginkább az foglalkoztatta a műsor készítőit, hogy hogyan sétálhatott be az épületbe észrevétlenül, és miként juthatott el a stúdióig. Azóta szigorítottak az épület védelmén, így szerdán már csak a bejáratig jutott el. Szintén meztelenül próbált bejutni, betörve a bejárati ajtó üvegablakait.
A helyszínre ismét ki kellett hívni a rendőrséget, akik egy szakorvosi rendelőbe szállították. A nőt többször is elmezavarral kezelték, de mindig kiengedték a pszichiátriáról.
Mirela Vaida arra panaszkodik az eset kapcsán, hogy a hatóságok nem veszik komolyan a nő halálos fenyegetéseit, pedig másodjára is beigazolódott, hogy mindenre elszánt. Elmeállapota miatt veszélyt jelent másokra nézve, ezért is érthetetlen, miért nem segít senki tartósan rajta.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna (Șanț) faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megfulladt egy 35 éves férfi a román tengerparton található Jupiter üdülőhely közelében szombaton, miután a vízbe ugrott, hogy kimentsen két veszélyben levő gyermeket. A kiskorúakat ugyan sikerült a partra hoznia, de az életével fizetett érte.
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.

Közben egyáltalán nem biztos, hogy szeptember 8-án elkezdődik az iskola. A PSD pedig nem lép ki a kormányból, meg lehet nyugodni.

… Gigi Becalinak is nagyon fáj, amikor az állami bürokrácia elkezd vele (VELE!) baszakodni… és egy román műemlékvédő egyesület kiakadt, hogy a Székelyföldön semmibe veszik a román emlékműveket.

További híreink: két ember meghalt, amikor lezuhant egy kisrepülő, egy román hekkercsoport pedig csaknem 50 millió fontot lopott a brit kormány online adórendszerén keresztül.