… Gigi Becalinak is nagyon fáj, amikor az állami bürokrácia elkezd vele (VELE!) baszakodni… és egy román műemlékvédő egyesület kiakadt, hogy a Székelyföldön semmibe veszik a román emlékműveket.
Dühöng a nyár, dübörögnek a fesztiválok. Kolozsváron épp az Untold miatt nincs csend a városban éjjel. Mert egy nagy fesztivált muszáj a város közepén csinálni, a polgármester sűrű bólogatása mellett. Akkor igazán trendi az ember.
Más fesztiválok (nem annyira trendik) nem a városközpontokat einstandolják. Hanem (remélhetőleg kellő környezetvédelmi intézkedések mentén) kiviszik a bulizni kívánókat egy-egy történelmileg, kulturálisan, természeti látványosságok szempontjából fontos helyre… ahol nem feltétlenül lakik több százezer polgár.
Ilyen például a moldovai Festivalul Lupilor, avagy a Farkasok Fesztiválja. (A vasárnapi ügyeletes szerkesztő ugyancsak gondolkodott azon, el kellene mennie erre a fesztiválra, ám a rongyos élet közbeszólt.) Tavaly novemberben beszámoltunk a moldovai fesztivál egyik főszervezője, Alex Calancea bandájának kolozsvári fellépéséről. Szóval, jó lehet ez a fesztivál, na!
Ráadásul egy lenyűgöző természetvédelmi terület kellős közepén van. Ahol az ember egy csomó mindennel ismerkedhet. Például államelnökökkel is. Nem vicc. Ha az ügyeletes szerkesztő mégis elment volna a Moldovai Köztársaságba, hogy otthonában is meghallgassa Alex Calancea varázslatos basszusgitárjátékát, simán beleszaladhatott volna két államelnökbe, amint a földön ücsörögnek, teljesen béna vagy ha tetszik, anti-fesztiválszettekben.
Bizony, ott üldögélt Maia Sandu moldovai és Nicușor Dan román államelnök. Csak úgy. Jó, egyes felvételeken látszanak a testőrök, de na, veszélyes időket élünk, meg hát a protokoll az protokoll.
Maia Sandu államelnök asszony valószínűleg az örök orosz fenyegetettséget piheni ki egy picit, Nicușor Dan pedig azért menekült a természetbe, hogy ne lássa pár napig azokat a rohadt speciális nyugdíjakat. Meg a hazai államháztartási káoszt.
A börtönviselt juhászíró és fociguru egy ideje hallgat. Mármint nem szó szerint. Csak nincs körülötte semmi nagyobb botrány. Végzi a dolgát, bakalódik a focistáival, jaj, milyen unalmas az élet.
Most viszont erőteljesen kilépett a nyilvános térbe. És képzeljék el, nem azért, hogy valamelyik politikust fikázza, nem azért, hogy arról beszéljen, mennyi pénzt adott ő ennek meg ennek, nem azért, hogy kioktasson mindenkit, hogyan kell egy országot irányítani… nem.
Azért lépett a nyilvánosság elé, mert baja van a román állami bürokráciával. Na de várjunk csak! Nem az van, hogy a nagyon gazdag vállalkozók csak beszólnak, hogy hahó, kicsibarátom, megy egy plikk, tudod, egy boríték, te marha, aztán küldöd az engedélyt, jó?
Most tessék elképzelni, hogy Gigi Becali úr (akinek, ugye van borítékja az irodájában dögivel) el akar adni egy gyárat. Eddig nincs baj, a gyár az övé, eladhatja. Valami 13 milliót kér érte. És akadt is rá vevő.
Na de a tranzakció természetéből fakadóan az ügybe beleszólt az állam is. Konkrétan, kiment a helyszínre egy kormányzati bizottság, hogy ellenőrizze, minden a vonatkozó törvényeknek megfelelően alakul-e. Mi a francot keres ott az állam, kérdezi Becali úr. Hát a gyár az övé, jött egy amerikai cég, meg akarja venni. Mit szól bele az állam? Mindenki meg van bolondulva?
Apróság: a vevő a hírek szerint fegyvereket akar gyártani a gyárban. Hoppá!
Becali úr szerint viszont ez az apróság nem számít. Neki kell az a nyavalyás engedély. Ha nem, bepereli az államot.
Az ember picit eltöpreng, mert hirtelen nem is tudja, mi a rosszabb ebben a mioritikus hazában, a kétes hírnevű állam vagy a kétes hírnevű szupergazdagok…
Bonyolult dolog ez a műemlékekkel egy olyan helyen, ahol a különböző, igen gyakran politikai alapon felturbózott diskurzusok minduntalan kiemelik, hogy egy közösség – például a magyar – régen elnyomott egy másikat – a románt. Aztán persze fordult a történelmi kocka és a román közösség kezdte elnyomni a magyart. Könnyű belátni, miért figyel mindkét közösség árgus szemekkel a másik és persze, a saját műemlékeire.
Az ország nagy részén a magyar közösségnek kell figyelni a saját műemlékeire, hiszen folyamatosan rongálják őket, mondjuk így, ismeretlen kezek. Nem úgy a Székelyföldön, ahol a román közösség van kisebbségben. Itt a románok vigyázzák a saját műemlékeiket, mert úgy gondolják, szükséges, hiszen né, rájuk itt nem figyel senki.
A minap például egy katonai műemlékvédő egyesület, a bukaresti Mária Királyné Hőskultusz Nemzeti Egyesület akadt ki egy székelyföldi incidens okán. Az egyesületről annyit, hogy katonák alapították 1991-ben és ma is katonák irányítják, fő célja pedig a katonai emlékművek és a katonai hősök emlékének ápolása.
No, ez az egyesület aggodalmát fejezte ki egy Facebook-bejegyzésben. Mégpedig a Hargita megyében levő kisgalambfalvi román hősi emlékmű kapcsán. (Érdekes, az egyesület egy korábbi bejegyzésében Nagygalambfalvát említi meg, mint az emlékmű helyszínét.) A bejegyzéshez mellékelt képeken világosan látszik, hogy az emlékmű talapzatán gerendák, fém szerkezetek, két építkezési jelzőoszlop, a talapzat mellett pedig odaöntött kavicsréteg van. A kép hátterében, a vasúti sínek túloldalán egy másik jelzőoszlop látható, tehát feltehetően építkezés zajlik az emlékmű közelében. A kis épület Kisgalambfalva vonatállomása.
És akkor: az egyesületnek igaza van. Mindegy, milyen emlékműről van szó, ilyet nem csinálunk. És ismét: mindegy milyen emlékműről van szó, el kell fogadnunk, hogy esetleg nekünk, magyaroknak nem tetszik, hogy az emlékműre szerelt táblán álló szövege Románia újraegyesítésről szól. Az ilyen érzékenységeket persze, kölcsönösen tolerálnunk kell(ene).
Most már csak az van hátra, hogy az illetékesek kiderítsék, kik bántak tiszteletlenül az emlékművel. Mert az is lehet, hogy tősgyökeres románok.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.