Ludovic „A miniszterelnöki irodában cigizek” Orban: ne szokjatok rá a dohányzásra!

A miniszterelnök szánja-bánja, és nem akar negatív példakép lenni.

Hirdetés

Egy ideig még kísérteni fogja Ludovic Orban miniszterelnököt az a kép, amely múlt héten, a születésnapi bulija közben készült a miniszterelnöki irodában.

Emlékezetes, hogy a felvételen ő maga látható, amint laza nonsalansszal cigarettázik egy itallal és étellel megrakott íróasztal mellett, körülötte, mint holmi németalföldi zsánerképen, kormánya több tagja, Bogdan Aurescu külügyminiszter kezében szivar, és egyikükön sincs maszk.

Mármost ezzel rögtön két jogszabályt szegtek meg, hiszen beltérben tilos dohányozni, viszont a veszélyhelyzet idején kötelező a maszkviselés.

Sajnos a munkahelyen is, márpedig a kormánytagok számára a kormánypalota munkahely.

Mi több, egy másik cigarettázós kép is nyilvánosságra került róla.

Nos, Orban hétfőn este egy interjúban szánta-bánta a tettét, amely miatt 3000 lejre meg is bírságolták, és átment a fiataloknak jó tanácsokat osztogató, idős tanító bácsiba.

A miniszterelnök ugyanis arra kérte őket, hogy ne szokjanak rá a dohányzásra.

Hirdetés

„Gondoljatok bele, hogy annak a képnek a nyilvánosságra hozatala negatív következményekkel járhat. Én miniszterelnökként dohányzom. Ha a gyerekek meglátják a képet, példaként tekinthetnek rám. Én nem akarok ilyen példakép lenni” – mondta Orban.

Sőt tovább ment: mint mondta, már 40 éve, 17 éves kora óta cigarettázik, de most már megpróbál leszokni. Már csak azért is, mert a családja örülne neki a legjobban.

Vagyis a miniszterelnök hamut szórt a fejére.

Vélhetően cigarettahamut.

Hirdetés