Jean St'Ay

Vasárnap nincs vírus. Vasárnap nem dolgozunk!

2020. november 03., kedd 12:34

Az utóbbi időben kisebb botrány füstölög a járványfronton. Egyes megyékben, ugye, lassan elfelejtik az emberek, milyen is volt annak idején, a három ezrelékes fertőzési ráta alatt, amikor még nem kerültek fel a hírhedt vörös listára, az „előkelő” helyezéssel együtt járó „díjakkal” – iskolabezárás, általános maszkviselési kötelezettség, bárok, színházak, mozik bezárása – együtt. Más megyékben viszont (ahol kitartóan 1,5 ezrelék alatti fertőzési ráta jön ki a nap végén) vígan leng a zöld jelzés, vagyis minden oké (elvileg legalábbis). Aztán ott vannak persze, a köztes, sárga listás megyék is (1,5 és 3 ezrelék között), amelyek kapnak kicsit a rosszból is, a jóból is.

Oké, mondom, hát ha ez van, ez van. Na de olvasom, hogy a minap a Republica oldal újságírói kapták a telefont és felhívtak pár „zöld” megyét: ugyan már, mondják meg, miért olyan alacsonyak a számaik? Mert biza, érdekes fehér zöld hollók is (például Kovászna, Beszterce-Naszód, Krassó-Szörény, Olt, Prahova) akadnak a megyei stratégiai kommunikációs csoportok között: míg a többség tucatjával, esetenként százával jelenti be az új fertőzéseket naponta, egyesek csak ott né, mikor akad. No de, miért is?

Kovászna megyében november 2-án kereken nulla új esetet jelentettek, október 26-án szintén nullát, október 19-én kettőt, október 12-én jé, megint nullát! Ja, ezek mind hétfői napok. A megkérdezett epidemiológus orvos ezt mondta: A hétvége szombaton véget ért, vasárnap nálunk nem végeznek teszteket. Tessék?

Hirdetés

Beszterce-Naszód megyében hasonló a helyzet: október 5-én, 12-én és 19-én (szintén hétfők) nulla esetet jelentettek, október 26-án hármat, november másodikán pedig (végre) 37-et. A megyei közegészségügynél pedig mit mondtak a kérdésre? Bocs, az illetékes doktornő egynapos szabadságon van, ők nem mondhatnak semmit. Telefonáljanak másnap. (Ja, a rettegett „Reveniți mâine!” hivatalos államnyelvű hivatali válasz.)

Krassó-Szörényben némileg jobb a helyzet, minden szempontból. Itt „csak” két alkalommal jeleztek nulla új fertőzést a híres októberi hétfőkön. Ráadásul az egyik fő közegészségügyi illetékes őszintén elmondta, hogy bizony, „emberi hibákról” volt szó.

Oké, csak akkor egyrészt abszolút megértem a közegészségügyileg jól működő, vagyis – figyelem! – a lehető legrosszabb listára kerülő, karanténlebegtető, iskolabezáró, maszkdiktatúrázó megyék felháborodását. Másrészt erősen kételkedem abban, hogy ily módon, úgymond, mindenkinek jobb lesz. Nem, kedves embertársaim, mindenkinek rosszabb lesz. Ez van.

Hirdetés
Hirdetés