// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Cîțu úgy megvédte a végzettségéről hazudó Florin Romant, mintha nem lenne holnap

// HIRDETÉS

Florin Cîțu szerint az önéletrajzában felfedezett ferdítések miatt lemondani készült exminiszter nagyon jó politikus.

A hasznos munkaerőt meg kell becsülni, még ha kissé problémás is – úgy tűnik, Florin Cîțu volt miniszterelnök, a kormánykoalíciós tag Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke ezt a nézetet vallja.

Legalábbis erre lehet következtetni abból, milyen lendülettel védte meg Florin Roman volt kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős minisztert, akinek kemény három hétnyi mandátum után azért kellett lemondania tisztségéből, mert kiderült, hogy önéletrajzában valótlanul állította, hogy a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végzett, és komoly plágiumvádak is felmerültek ellene a mesteri disszertációja kapcsán.

Cîțu hétfőn este egy televíziós műsorban úgy nyilatkozott ugyan, hogy a Roman-ügyet lezártnak tekinti, miután a volt miniszter lemondott, azonban mindez nem azt jelenti, hogy a hazugságon ért párttársat a közelébe sem engedik többé a nyilvánosságnak és bármilyen komoly ügynek.

A PNL elnöke ugyanis úgy értékelt, hogy

Roman nagyon jó politikus, aki az elmúlt években a pártért küzdött.

Az pedig, hogy hazudott az önéletrajzában a nyilvánosság előtt, most már nem számít, az ügyet lezártnak tekintik.

A jövőre nézve azért Cîțu igyekezett mindenkit biztosítani, hogy ilyesmi nem történik meg – már ha a párton múlik.

Persze igazából nem annyira meglepő, hogy Cîțu ennyire megértő Romannal szemben, hiszen

sokat köszönhet a magyarellenes hőbörgésen túl nem sok téren jeleskedő politikusnak:

ő volt az egyik legfőbb hangadó azon csoportban, amely a nyilvánosság előtt adott hangot az elégedetlenségének amiatt, ahogy Ludovic Orban akkori pártelnök az év elején megállapodott a koalíciós partnerekkel a kormányzati tisztségek elosztásáról.

Majd tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a tisztújító kongresszuson Orbant leváltsák, és Cîțut válasszák meg a helyére.

Ezek pedig olyan érdemek, amelyeket nem halványít el némi, a pártot is rossz színben feltüntető füllentés az önéletrajzban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro