Hurrá! Alig három hónap után végre partra vontatták a 14 ezer birkával a fedélzetén elsüllyedt hajót (VIDEÓval)

Odatették magukat az illetékesek.

Hirdetés

Három hónapnak kellett eltelnie a baleset óta ahhoz, hogy a román illetékeseknek végre sikerüljön egyenesbe hozniuk és partra vontatniuk azt a teherhajót, amely még november végén, több mint 14 ezer juhval a fedélzetén borult fel a Fekete-tenger román partjainál, Midia kikötőjében.

Február elején egyszer már megpróbálták kiemelni a Queen Hind nevű hajót, de akkor elszakadtak a tartókábelek, és újra kellett tervezni az akciót.

A szakértők akkor azt mondták: vélhetően azért becsülték alul a hajó súlyát, mert a hivatalos iratokban feltüntetettnél jóval több juhot szállított.

A mentőakció pedig mostanra sikerült: a járművet hat vontatóhajó vontatta ki a partra, miközben két uszállyal támasztották meg két oldalról.

Hirdetés

Ez azonban még csak a viszonylag könnyebb része volt a feladatnak.

Mostantól ugyanis el kell kezdeni a több ezernyi, három hónapja rothadó birkadög kirakodását a hajótestből.

Persze nem emberi erővel végzik majd, hanem gépekkel, de meggyőződésünk: akkor is pokoli munka lesz.

Hirdetés