// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Hoppá: rendőrkézre került az exhírszerző, aki szerint a székely „terroristák” elleni vádakat a SRI találta ki

// HIRDETÉS

Daniel Dragomirt tavaly nyár óta hajkurászta a rendőrség.

Megunta a bujkálást Daniel Dragomir egykori hírszerző tiszt, akit már tavaly június óta hiába kerestek a hatóságok, miután jogerősen elítélték egy korrupciós ügy miatt.

Legalábbis a csütörtöki hírek szerint önszántából – ügyvédje társaságában – megjelent a rendőrségen az olaszországi Bari városában, és feladta magát.

Az olasz hatóságok méltóképpen köszöntötték, majd őrizetbe vették.

Jelenleg Bariban rács mögött ül, és arra vár, hogy bíróság elé állhasson. Az illetékes bírónak kell ugyanis döntenie az ellene még tavaly kiadott nemzetközi elfogatóparancs nyomán arról, hogy kiadják-e Romániának vagy sem.

Dragomirt júniusban ítélték el három év tíz hónap szabadságvesztésre.

Egyes források szerint azonban már előre sejtette, mi vár rá, ezért még idejében elhagyta az országot. Vannak olyan értesülések, amelyek szerint autóval menekült, és Nagylaknál, Magyarország irányában lépte át az országhatárt.

A volt hírszerző tisztet azzal vádolták meg, hogy a 2012-2013-as időszakban, amikor még a SRI terrorellenes osztályán tevékenykedett, feleségével együtt több mint kétmillió lejt kapott egy Romániában tevékenykedő libanoni üzletembertől annak fejében, hogy közbenjárjon az érdekében az adóhivatalnál és a pénzügyőrségnél.

Emiatt befolyással üzérkedésért, pénzmosásért és okirat-hamisításért ítélték el.

Dragomir az a kijelentéseivel a SRI illetékeseinek számos kényelmetlen pillanatot szerző volt hírszerző, aki többek között azt mondta: titkosszolgálati eszközökkel „gyártották” a székely „terroristák” ügyét és más terrorvádakat is.

Többek között azzal fenyegetőzött, hogy leleplezi, ki épített be embereket a magyar közösség megvádolt tagjai közé a Beke István-ügyben, ki hamisított hangfelvételeket és hogyan gyártott terroristákat.

De arról is beszélt, hogy a SRI politikusokat és újságírókat is lehallgatott.

Nem akarunk találgatásokba bocsátkozni, de előfordulhat, hogy valakiktől ígéretet kapott: ha feladja magát, és a továbbiakban csendben marad, kíméletes elbánásban lesz része.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.