// 2026. február 26., csütörtök // Edina

Gyilkos elrettentő büntetéssel sújtják a házi koronakarantént félvállról vevő románokat – megvan az első négy eset

// HIRDETÉS

Annyi pénzért még Olaszországban is elég sokat kell melózni.

A Fehér megyei közegészségügyi hatóságnál a srácoknak eléggé messzire gurult a gyógyszere, amikor megtudták, hogy négy, Olaszországból frissen hazatárt lakos, ahelyett hogy az előírásoknak megfelelően két hétre otthoni karanténba vonult volna, elmászkált szanaszét a saját feje után.

Az mondjuk biztos, hogy ez volt életük legdrágább sétája: fejenként 20 ezer lejre büntették meg ugyanis őket hétfőn, hogy elejét vegyék a hasonló eseteknek (nem fogják).

Ez mai árfolyamon csaknem 4200 euró, szóval még a taljánoknál is elég sokat kell érte gürizni, nemhogy itthon. Kissé szégyellem leírni (a politikusok nevében), de ez majdnem 15 havi nettó hazai minimálbér (1346 lej).

Nem meglepő ugyanakkor az intézkedés szigora, hiszen – bár már eddig is tele volt vele mindenki hócipője – a koronapánik hazánkban most eszkalálódik igazán. A törvényhozók például épp most szavaznak arról: be kell-e zárni az ország összes suliját húsvétig – Raed Arafat belügyi államtitkár, a rohammentő-szolgálat országos parancsnoka javaslatára –, csak a hétvégén ugyanis hat új koronafertőzést jelentettek be – az érintettek többsége Olaszországból tért vissza.

Az itáliai félszigeten már komoly vészhelyzet van: egész Észak-Olaszország (mintegy 1,6 millió ember) van karantén alatt.

Olaszországban 1,2 millió román dolgozik, Orban korábban már arra kérte őket, inkább töltsék a húsvétot is Olaszországban. Ennek ellenére persze sokan jöttek/jönnek haza, a kialakult helyzet pedig a jószomszédi iszony (szándékosan írtam így, kérem, ne javítson ki kommentben) elmélyülésének is igencsak kedvez, hiszen sokan jelentgetik fel az Olaszból hazatérő szomszédaikat – ami azt illeti kezd lincshangulat kialakulni velük szemben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson
Krónika

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson

Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve
Székelyhon

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve

Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.

// még több főtér.ro