… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
A csütörtöki nap nagy híre az volt, hogy miután egy ideig lebegtette a részvételt, Nicușor Dan államelnök mégis elutazott a Donald Trump amerikai elnök által első alkalommal összehívott Béketanács washingtoni ülésére, igaz, csak megfigyelőként, de azért felszólalt az ülésen. Az is igaz, hogy Trump elnök leminiszterelnöközte Dan urat. De attól még az ember korrekt és összefogott beszédet tartott és a komolyan vehető hazai politikai elemzők szerint jól tette, hogy végül elment.
Persze, mindig vannak huhogók. A huhogók egyik része a morálhisztérikus kategóriához származik: szerintük egy olyan alakkal, mint ez a Trump (meg a többi magafajta diktátor) demokratikus vezetőnek nem szabad találkoznia. Ezekkel a morálhisztérikusokkal nem érdemes foglalkozni, nem értik a valóságot.
A másik huhogó-kategóriába azok tartoznak, akiknek savanyú a szőlő. Ilyen például az AUR nevű vérnackó párt, amelynek elnöke, George Simion jó ideje próbál besurranni Donald Trumphoz, de az istennek se jön össze neki.
A csütörtöki washingtoni találkozót követően régi barátunk, a szintén vérnackó Dan Dungaciu (jelenleg az AUR első alelnöke) egy sajtóközleményben kijelentette, hogy Dan elnök úr útja tök hiábavaló volt, a jelenlegi kormányzatnak pedig nincsenek megoldásai, nincs víziója, se hitele. (Ehhez képest Trump elnök erősen megdicsérte Dan elnök urat és a románokat). „Románia elnökének washingtoni útja semmilyen konkrét eredménnyel nem zárult a románok és Románia számára. A jelenlegi vezetés alatt Románia marginalizálódott és elvesztette nemzetközi jelentőségét”, írja Dungaciu mester a párt hivatalos közleményében.
Ezek után tovább szidja az államelnököt mondván, hogy Dan úr diplomáciai alárendeltségben szenvedett ott Washingtonban, Románia súlyához méltatlan módon, ráadásul még egy nyavalyás közös fotója sincs Trump elnökkel, nem hogy kétoldalú megbeszéléseket folytatott volna vele.
Mondja ezt Dungaciu mester, miután Dan úr hosszan magyarázta, hogy a Béketanács ülése nem az az alkalom, amikor a vezetők leülnek egymással más dogokról beszélgetni. A háttérben viszont igenis zajlik a diplomáciai munka egy kétoldalú tárgyalás ügyében.
Dungaciu mester azzal zárta sötét sorait, hogy itt más megoldás nincs: Románia csak akkor lesz újra nagy, ha előrehozott választásokat tartanak.
Savanyú a szőlő, na.
Ilyet rég nem láttunk, de komolyan. Van egy régóta húzódó, mérgesedő ügy Erdély fővárosában: a körgyűrű. Telnek az évek és sehogy se sikerül teljes körgyűrűbe vonni a kincses várost, pedig azért könnyebb dolog (elvileg bár), mint egy autópálya.
Na de azért folyik a munka. És az egyik szakasz megépítésére kiírt licitre jelentkezett egy bosnyák cég is. És meg is nyerte. A befektetés értéke 1,4 milliárd euró. Akkorr minden oké, nem?
Nem. Mert a bosnyák cég a minap kiadott egy közleményt. Hogyaszongya, ők nem értik, mi van, ugyanis nem vettek részt azon a bizonyos liciten. Sőt, ha már itt tartunk, azon a további négy liciten sem, amelyek szerepelnek a romániai elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP): a kolozsvárin kívül egy bákói (1,6 milliárd euró), egy medgyesi (166,3 millió euró), egy târgoviștei (142 millió euró) és még egy Kolozs megyei (76,7 millió euró) licitről van szó. A befektetések összértéke meghaladja a három milliárd eurót. Az egész meglepetéscsomagról a cég a kolozsvári polgármesteri hivatal február 5-i közleményéből értesült.
A cég közleményében az áll, hogy február 9-én feljelentést tettek a román bűnüldöző szerveknél, február 18-án pedig az európai ügyészségnél (EPPO), mégpedig szervezett bűnözés és identitáslopás okán. Ami konkrétan azt jelenti, hogy valakik (egyelőre ismeretlen tettesek) a bosnyák cég adatait felhasználva bejelentkeztek a fent felsorolt licitekre, nyilván a cég nevében.
Az esetre értelemszerűen Eml Boc kolozsvári polgármester is reagált. Azt nyilatkozta, hogy a licitben résztvevő társult cégek (értsd, nem csak a bosnyák cég van benne az ügyletben) tisztázzák magukat 10 napon belül, mert ha nem, a városháza egyoldalúan felbontja velük a szerződést. Kérdés, hogyan derült fény erre a huskusra ilyen későn? Majd a bűnüldöző szervek kiderítik. Legalábbis reméljük!
Azért ilyet se látunk minden nap. 2025. december 30-án egy szebeni polgár felhívta a rendőrséget, hogy izé, az a helyzet, hogy neki bizony ellopták a kocsiját. Hát, kellemetlen egy dolog, akkor is, ha nem épp szilveszter előtt egy nappal történik.
A rendőrség persze nekiállt, nézelődött, aztán elment bulizni, járőrözni, kire hogy került sor az év végén. Az újévben aztán folytatta a nézelődést. És telt az idő. És még telt egy kicsit. És eltelt két hónap. És február 19-én a tisztelt szebeni bűnüldöző szervek észrevették, hogy nini, a kocsi, amelyik ott gurul az orruk előtt szebeni betonon, nem más, mint az a kocsi, amit tavaly szilveszter előtt elloptak. A rend éber őrei követni kezdték az autót, amely egy kereszteződésben nemes egyszerűséggel legurult az úttestről.
A rendőrök kiugráltak autóikból (mint egy filmben, itt meg lehet nézni, tényleg izgalmas) és legyűrték a sofőrt, egy 26 éves szebeni illetőségű fiatalembert, továbbá az autóban ücsörgő másik három utast. Aztán megállapították, hogy a lopott autón hamis rendszámtáblák virítanak. Azt is megállapították, hogy a sofőr úrnak nem volt jogsija. Vagyis nem úgy, hogy épp nem volt nála. Soha nem volt.
És a jelek szerit egy ideig nem is lesz. Az incidens után a fiatalembert huszonnégy órára őrizetbe vették. A vizsgálat folyik. A gépkocsi visszakerült jogos tulajdonosához, igaz, kicsit rozzant állapotban.
A rend éber őreinek több éberséget kívánunk, hogy esetleg ne forduljon elő, hogy egy tolvaj két hónapig flekszeljen egy lopott autóval a rendőri orrok előtt.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.
Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.