Gerzson, az óriásplakát a létezés absztrakt kivetülésén gondolkodik választások után

Elmúltak a választások, és Gerzson, az óriásplakát még mindig azt találgatta, hogy mi lehet őrajta.

Az út túloldalán a kollégái zöme jócskán politikai színezetű. Biztos rajta is valami kihízott fejű tokásponty próbálja szende bibliaárus mosollyal eladni, hogy az országnak változásra van szüksége.

Naná, dagi, csak akkor te hogy jössz a képbe?

A legégőbb persze az lenne, ha valamelyik királyos AUR-förmedvényt mázolták rá. Akkor majd megkapja a magáét az újrahasznosító-telepen a többi kisebbségi plakátkollégától.

Gerzson most egy kellemes nyári zápor után élvezi a pillanatnyi felfrissülést. A nap még előbújik a szétfoszló esőfelhők közül, mielőtt a dombok mögött más plakátokat indul keresni más, változó tájakon. Most fogják felkapcsolni azokat a rohadt lámpákat. Gerzson minden este számít erre, de első pillanatban mégis túl erős a fényük az alkonyati derengés után.

Gerzson most arról álmodozik, hogy mégiscsak valami jó célt szolgál, hogy szerencséje volt, és nem választási hülyeségeket nyomtattak rá.

Hanem mondjuk olcsó parizert.

A parizer azért lenne jó, mert akkor csak a vegánok utálnák. A többieknek vagy egészen közömbös – mondjuk a sznoboknak, akiknek eleve úgy van beállítva a kontaktlencséjük, hogy csak az importvodkát és a nagy feketekaviár-leárazásokat vegyék észre a reklámok tarka tengerében – vagy egyenesen szimpatikus lenne. Pocakos teherautó-sofőrök mosolyodnának el, ha meglátnák, 45 éves kémiatanárok idéznék vissza a buszon ülve a fokhagymás ízt a délelőtti szendvicsükből, nagymamák jegyeznék fel a noteszükbe:

„olcsó palizel a Lidelbe Marikával keden el megyek”.

Esetleg lehetne rajta egy kutyamenhely reklámja. Szomorúan mosolygó szemű kiskutyák kérik az adód egy százalékát. Fogadj örökbe és elrágcsálom a kedvenc papucsodat. Ők is megérdemelnek egy otthont, egy szerető családot, egy kutyadietetikus által összeállított, kiegyensúlyozott étrendet, 85 plüssjátékot, zenélős Kutya ABC-t, havi bérletet a Dog-tor kutyaolvasóklubba és jutifalatot minden mennyiségben.

Régen, még kis plakát korában Gerzson azt hitte, hogy fontos, amit tesz. Hogy jó ügyet szolgál, informálja az embereket fontos, őket érintő dolgokról, létének megvan a szerepe és a jelentősége. Aztán szép lassan rájött, hogy

ezen a vidéken csak azok nőnek igazán nagyra, akik politikai színezetet kapnak, vagy valamelyik mágnás szekerét tolják.

Hacsak nincs óriási szerencséjük. A szakmában ma is mindenki emlegeti azt a nagybátyját, akire Depeche Mode koncertplakátot nyomtak, na ő aztán egy igazi legenda volt. Miután leszedték, a helyéről egy fél évig folyton leváltak a plakátok, mert úgy érezték, nem méltók a nyomába lépni.

De azok még a régi szép idők voltak. Ma már semmi nem fejez ki semmit, legalábbis nem azt fejezi ki, amit kellene.

Absztrakt lett a szakma, ahogy a világ is.

Olcsó a telefon, de átvernek a bérlettel, olcsó a parizer, de nincs benne tápanyag, olcsó a tévé, de olcsó a tartalom, drága a lakás, de kicsi.

Persze lehetne rajta valami bárgyú üzenet arról, hogy mentsük meg a bolygót, de a környezetvédőknek nincs pénzük óriásplakátokra, mert elköltik zelleres frappéra a Meronban, meg hát hogy is nézne ki öles papírra nyomva az, hogy védd a fát?

Po-fátlanság lenne.

Egyébként is vicces a megfogalmazás. Nem a bolygót kell megmentened, cica – gondolta Gerzson –, hanem a tyúkszaros kis életedet. A Hold gondolkodhat azon, hogy meg kéne mozgatni a Földön az óceánokat, mert van hozzá feje, de hogyan gondolkodhat komolyan egy emberi lény bolygók sorsáról?

Gerzson azt is érezte, hogy öregszik. Kezd belefáradni ebbe az egész absztrakt világba, ahol rá is a megkérdezése nélkül rámázolhatnak bármit,

csinálhatnak belőle jobbost, balost, szélállástól függően,

neki meg tűrnie kell, hogy mások úgy nézzék őt, abban a hamis lepelben, mintha ő ugyan tényleg az lenne, amit a csalfa szeműek rálátnak.

Gerzson még aludt, amikor két álmos munkás a nap első sugarainál lustán és komótosan az arcára ragasztott egy kerti székeket reklámozó ifjabb kollégát. Gerzson sosem tudta meg, hogy mi volt rajta, hogy mit láttak rá a csalfa szeműek. Csak abban volt biztos, hogy azért mégsem volt könnyű ebben az istenverte plakátmagányban latolgatni a semmit.