Furcsa: rövid időn belül meghalt mindkét férfi, akit megkínoztak az agresszív bukaresti rendőrök

Gyanús körülmények miatt vizsgálódnak a hatóságok.

Hirdetés

Mi is beszámoltunk arról a felháborító esetről, amikor az egyik bukaresti rendőrőrs munkatársai még szeptemberben megbilincseltek és megkínoztak két férfit, miután azok éjszaka az utcán figyelmeztették a rend őreit, hogy nem viselnek maszkot.

A rendőrök ellen néhány hete büntetőeljárás indult, tehát úgy tűnt, hogy igazság tétetik az ügyben.

Most azonban az események furcsa fordulatot vettek.

Mint kiderült, az egyik megkínzott áldozat három héttel ezelőtt – a vizsgálatok szerint természetes módon – elhunyt.

Ez még nem lenne gyanús, de most kiderült: a másik, 39 éves áldozatot is holtan találták az egyik ismerőse lakásán.

A hatóságok gyanúsnak találták a halálesetet, úgyhogy nyomoznak az ügyben.

Hirdetés

Ügyészségi források szerint ugyanakkor a két férfi halála nem hátráltatja a nyomozást, mivel a rendőrök a kihallgatások során már beismerték tettüket.

Mint megírtuk, az ügyben kilenc rendőr ellen indult eljárás, közülük hárman előzetes letartóztatásba kerültek.

Közben kiderült: az ominózus őrs rendőrei előszeretettel erőszakoskodtak az előállított személyekkel szemben.

Hirdetés