// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Az ötödik hullám elkezdődött, főszereplője az omikron, viszont a karantén rövidebb lesz

// HIRDETÉS

Még csak pár nap telt el az évből, de a napi esetszámok már jól mutatják, mire számíthatunk. A fertőzési ráta minden megyében nő, miközben új karanténszabályokat fogadtak el.

Fontos fejlemény a járványfronton, hogy az Országos Vészhelyzeti Bizottság legfrissebb döntése értelmében szombattól csökken a karantén időtartama az igazolt fertőzöttek kontaktjai (és a vörös besorolású országokból beutazók) számára, annak függvényében, hogy az érintett személy oltott, átesett a betegségen az előző 180 napban, vagy oltatlan, esetleg más kategóriába tartozik.

A beoltott vagy betegségen átesett kontaktszemélyek 5 napra vonulnak ezentúl karanténba (egy tavalyi szabályozás alapján a beoltott kontaktszemélyek eddig mentesültek a karanténkötelezettség alól), az oltatlanok pedig 10 napra (eddig 14 nap volt a kötelező). Ez végül is egy jó hír, de van rossz is.

A szakértők már néhány hete figyelmeztetnek, hogy 2022 eleje az ötödik járványhullámról fog szólni. A szerte a nagyvilágban szélsebesen terjedő omikron-vírusvariánsról tudni lehetett, hogy előbb-utóbb Romániában is a közösségi terjedés szintjére fog lépni, és ez már nagyon közel van.

Pénteken Alexandru Rafila egészségügyi miniszter közölte, hogy gyakorlatilag elkezdődött az ötödik járványhullám, és lassan az omikron közösségi terjedéséről beszélhetünk. Nem árt tudni, ötször gyorsabban terjed a korábbi variánsoknál, főleg, ha nem védekezünk ellene. A kórházakban még alig érzeni a hatását, de egy-két hét múlva az intenzív osztályok is telítődni kezdenek.

A növekedés már tetten érhető a járványgörbén, január 3-a óta naponta legalább ezerrel nő az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Míg az év második napján 958 esetszámnál tartottunk, négy nap alatt ez hatszorosára ugrott. Pénteken 5922 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, kicsivel kevesebbet, mint csütörtökön (6018).

Minden megyében nő a fertőzési ráta, a legtöbb új esetet Bukarestben, illetve Kolozs, Temes és Iași megyében regisztrálták. Három város van, melyben meghaladta a 3 ezreléket a ráta: Pankota (Arad megye), Tusnádfürdő (Hargita megye) és Rădăuți (Suceava megye). Ezen túlmenően 37 község van hasonló helyzetben.

Csütörtök reggeltől péntek reggelig 31 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, ebből 27-en oltatlanok voltak. Jelenleg a kórházakban 2452 fertőzöttet ápolnak, 24 óra alatt országosan 87-en kerültek be. Az intenzív osztályokon 404-re nőtt a súlyos állapotban lévő páciensek száma.

A számok alapján tehát minden okuk megvan a hatóságoknak, hogy riadót fújjanak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.